Irgalmatlan technológiai erődemonstráció az LG "lebegő" tévéje

LG, OLED, E8, tévé, lebeg
Az egész képernyőt egy nagy üveglapra erősítették és ez áll a lapos talpban, így olyan hatást keltve, mintha a tv lebegne
Vágólapra másolva!
Az LG magyarországi képviselete a közelmúltban vezette be új, interaktív online szolgáltatását, amely segít kiválasztani az ízlésünkhöz, elvárásainkhoz leginkább passzoló televíziót. A mókás nevű Chat Botond (A bot szó a robot mivoltára utal) kérdéseket tesz fel, amelyekre felelni kell (például, hogy milyen messziről szeretnénk nézni egy készüléket, óhajtunk-e internetes tartalmakat nézni stb.), és a válaszok alapján logikázza ki, hogy melyik is a legmegfelelőbb termék.
Vágólapra másolva!

Mi beleálltunk, és megmondtuk neki, hogy milyen televízióra vágyunk igazán, amire ő az LG E8 készüléket javasolta. Az LG pedig kölcsönadott nekünk egy ilyen modellt, hogy legalább egy kis időt eltölthessünk álmaink tévéjének társaságában.

LéGies dizájn

A készülék az OLED képalkotási technológiára épül, ami minden korábbinál vékonyabb televíziók előállítását teszi lehetővé. Ez a sík masina is csak annyira mély, mint egy vastagabb mobiltelefon, ami meglehetősen impresszív, futurisztikus benyomást kelt már magában is. Ráadásul az egész képernyőt egy nagy üveglapra erősítették, és ez áll a lapos talpban, így olyan hatást keltve, mintha a tv lebegne.

Az egész képernyőt egy nagy üveglapra erősítették és ez áll a lapos talpban, így olyan hatást keltve, mintha a tv lebegne Forrás: Origo

Így a kijelző, tehát a látott kép, és a talp között ugyanis át lehet látni, ami eszetlenül jól néz ki. Ehhez hasonló megoldással még soha az életben nem találkoztunk, és ez ismét bebizonyítja, hogy 90 év, és több tízezer különféle típus után is lehet újat mutatni a televíziós univerzumban.

Ebből fakadóan az LG E8 tökéletesen alkalmas arra, hogy az ismerőseink előtt villogjunk vele,

státusszimbólumként is beválhat épp úgy, mint egy nagy értékű óra vagy akár egy festmény a falon. A kötelező csatlakozók (HDMI 2.0, USB 3.0, optikai digitális kimenet stb.) sem hiányoznak róla, így egyszerűen rádugható játékkonzol, asztali médialejátszó, de akár egy házimozi rendszer vagy egy hangprojektor is.

Felhasználóbarát kezelés

Az E8 természetesen megkapta az LG féltve őrzött csodafegyverét, a webOS 4.0 okostévé platformot. Ez, a magyarul is kommunikáló rendszer átlátható, felépítése logikus, bizonyos keretek között még személyre is szabható, aminek köszönhetően tényleg a legfontosabb funkciók, szolgáltatások jelennek meg egy gombnyomásra a felhasználó szeme előtt.

Az irányításhoz a legegyszerűbb a mozgásérzékelős, gyakorlatilag egy egérként is funkcionáló Magic Remote távvezérlőt használni, amely egyébként egy ingyenesen letölthető alkalmazás révén mobillal is kiváltható. A szoftver támogatja a hangalapú keresést, azaz elég a telefon vagy a távirányító mikrofonjába mondani a kívánt kulcsszót, akár magyarul is, és ezt követően egy pillanat múlva megjelennek az internetes és/vagy youtube-os találatok. Ez nagyon hasznos kis kényelmi szolgáltatás, hiszen nem kell a virtuális billentyűzettel szerencsétlenkedni, ha böngészni vagy videózni szeretnénk.

Elképesztően vékony Forrás: Origo

A tv természetesen rendelkezik beépített Wi-Fi-vel, és támogatja a Miracast technológiát, aminek használatával vezeték nélküli úton tükrözhető kijelzőjén a kompatibilis eszközök képe. Azaz magyarul azt fogjuk látni a tévén, mint amit a telefonon, tableten vagy számítógépen. Ez szintén egy meglehetősen hasznos kényelmi szolgáltatás! Mint ahogyan az is, hogy a készülék rendelkezik előre telepített médialejátszó szoftverrel. Ez pedig azt jelenti, hogy elég bedugni egy pendrive-ot vagy merevlemezt az USB csatlakozón keresztül, és máris lehet nézni az azon található képeket, videókat és filmeket, illetve hallgatni a zeneszámokat. Ez utóbbiaknál még a dalszövegeket is képes a program megjeleníteni a képernyőn, ami a karaoke szerelmeseinek biztos örömet okoz majd. Azt is fontos megemlíteni, hogy a videóknál az összes jelenleg ma divatosnak, trendinek számító formátum támogatott, így tehát mondjuk az MKV típusú fájlokkal is boldogul a rendszer, illetve a feliratok kezelése is megoldott.

Hangrendszer

A tévébe a szokásosnál erőteljesebb, de továbbra is rejtett hangszórókat használó, 4.2 csatornás integrált audio rendszert építettek. Ennek teljesítménye 60 watt, a hangerőre nem is lehet panasz, viszont a hang minősége elmarad attól, amit a beépített hangprojektorral rendelkező televíziók produkálnak. Hajlamos a finom részletek egybemosására, és a basszusokkal sem voltunk megelégedve tökéletesen. Egyszerűen úgy éreztük, hogy a hangzás túl "klinikai", ami persze nem is meglepő, hiszen egy ilyen vékony készülékháztól nem várható az, amire egy masszív hangláda képes. Mondjuk azért az is igaz, hogy aki tud és akar is áldozni egy ilyen tévére, annak egy pofásabb külső hangrendszer beszerzése valószínűleg nem ütközik majd komolyabb akadályba.

Képminőség

Az LG által favorizált, és itt is alkalmazott OLED képalkotási eljárás jelenleg a QLED mellett a csúcsot képviseli a televíziós iparágban. A megoldás jellegzetessége, hogy a 4K felbontású panelen a 8,3 millió képpont mindegyike egyesével állítja elő a saját fényét. Ezáltal nagyon pontos szín- és részletvisszaadás válik lehetségessé. Nincsenek összemosódások, nincs vékony fátyol szerű szürke derengés, minden vonal pengeéles, az egyes képi objektumok pedig mintha belülről ragyognának. Mivel a pixelekben a fény akár ki is kapcsolható, ezáltal lehetőség van a hibátlan, valódi, azaz 0 nit fényerejű fekete, és ezáltal a végtelen valós kontrasztarány megteremtésére. Mindezt egyébként egy fénysűrűségmérő eszközzel végrehajtott méréseink is megerősítették.

Az LG saját fejlesztésű Alpha 9 képfeldolgozó processzora került bele Forrás: Origo

A tv megkapta az LG saját fejlesztésű, Alpha 9 névre hallgató képfeldolgozó processzorát, ami például a megszokottnál kétszer nagyobb mértékben csökkenti a szemcsésedést és a sávosodást. Az élességjavító funkció a képen látható tárgy széleinek hangsúlyozásával emeli ki a finom részleteket és textúrákat. Az objektummélység-növelő pontosan elkülöníti a fő tárgyat a háttérképektől, elemzi a textúrákat és éleket, amelyeket ezután eltérően dolgoz fel annak érdekében, hogy az érzékelés pontosabb, az élek megjelenítése pedig élesebb legyen. És ez még nem minden, hiszen az α9 intelligens processzor a hagyományos tv-knél 7,3-szor kifinomultabb színtáblát használ. Ez azt jelenti, hogy sokkal több színadatpontra támaszkodva képes torzításmentes, élethű színek megjelenítésére. Ennek is köszönhetően a látott képi világ remek! A tónusok dinamikusak, természetesek, vibrálnak az élettől, az összhatás kifejezetten valósághű.

Az LG E8 biztosítja az úgynevezett HDR, tehát nagy dinamikatartományú videók és filmek megjelenítését.

Ez azt jelenti, hogy az ilyen típusú anyagoknál az egyes képrészleteken (sőt akár képpontonként) attól függően változik a fényerő, hogy ott világos vagy sötét tartalom van. Tehát például egy esti tábortűznél a lángokra rátolja az elektronika a fényerőt, mindenhol máshol pedig leveszi, ami nagyon látványos, és valósághű látványt eredményez.

Elit kategória

Azt talán túlzás lenne állítani, hogy az LG E8 a Világ Legjobb Tévéje, de az biztos, hogy ott van a legjobbak között! A dél-koreai cég ezzel a modellel ismét bebizonyította, hogy jelenleg az egyik leginnovatívabb tv-gyártó, hiszen gyakorlatilag nincs mibe belekötni, úgy, hogy az okostévéplatform, a panel és a képfeldolgozó processzor is házon belül készült. A webOS 4.0 rendszerre épülő kezelés remek, a képminőség dettó, a szokatlan, eddig nem látott dizájn pedig elképesztően menő!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!