13 javítás érkezett a Google Pixel okostelefonokra

Vágólapra másolva!
Funkcionális javításokkal szeretné fejleszteni a Pixel készülékek teljesítményét a Google.
Vágólapra másolva!

Egy ideje már tudjuk, hogy hiába a kiváló kamera és a gyors, folyamatos frissítések, a Google Pixel okostelefonjai sajnos minden évben szoftveres hibák sokaságától szenvednek.

A Google most azonban egyenesen 13 funkcionális javítást adott ki a Pixel szériás okostelefonjaihoz. Ezek fokozzák majd a 2016-os, 2017-es és 2018-as modellek teljesítményét.

Forrás: Mashable

Az egyik csomag például kifejezetten a tavalyi és az idei modellek memóriakezelését igyekszik javítani. Az idei zászlóshajóknál erre sokan panaszkodnak.

Az egyik patch a kamera képkészítését igyekszik jobbá tenni, egy másik pedig az Android Auto kompatibilitását. A hangerő viselkedését és a feloldási teljesítményt is csiszolták (Bluetooth-használat mellett), illetve az értesítések láthatóságán, valamint a mindig bekapcsolt kijelzőn is alakítottak, többek között.