Megérkezett a Google Chrome 71

google chrome böngésző
Google Chrome 71
Vágólapra másolva!
Több módon is próbálja védeni a csalóktól a felhasználókat.
Vágólapra másolva!

Elérhetővé vált a Google böngészőjének idei utolsó főverziója. A Chrome 71 a számítógépes rendszerekre már megjelent frissítésként, az androidos eszközökre pedig szokás szerint hullámokban érkezik majd meg a következő napokban-hetekben.

Google Chrome 71 Forrás: Origo

A Google Chrome 71 több számottevő újítással is próbálja biztonságosabbá tenni az internetet a felhasználók számára. A böngésző mostantól kezdve jóval több olyan webhelyen blokkolja majd a reklámok megjelenését, amelyeken eddig erősen megtévesztő vagy rosszindulatú hirdetések jelentek meg,

például kártevők telepítésére próbálták rávenni a látogatókat.

További újdonság, hogy a Chrome 71 már figyelmeztetni próbálja a felhasználókat az olyan webhelyekre is, amelyek átláthatatlan módon próbálják megterhelni a mobilszámlájukat, megfelelő tájékoztatás nélkül pénzbe kerülő szolgáltatásokra próbálják feliratkoztatni a netezőket.

Végül említést érdemel, hogy a webhelyek nem tudnak többé a beszédszintézis programozási felülettel visszaélve, kéretlenül robothangon beszélni a látogatókhoz.

A változtatás sajnos olyan webhelyeket is érint, amelyek akadálymentesítésre használták ezt a lehetőséget. Ezek a jövőben felkerülhetnek majd egy fehérlistára, hogy náluk ne okozzon problémát a rosszindulatú trükközők miatt eszközölt módosítás.

A böngésző Windows és macOS rendszereken magától frissül a legújabb változatra, a linuxosok pedig a disztribúciójuk frissítéskezelőjén keresztül állhatnak át a legújabb kiadásra. A Chrome 71 telepítőkészlete a hivatalos webhely mellett az Origo Szoftverbázisról is letölthető.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!