Javított képeken a Galaxy S10+

samsung galaxy s10+
A négy hátlapi kamera és a vékonyabb kijelzőkáva jelenti a különbséget a régi és az új renderek között
Vágólapra másolva!
Lefelejtettek egy hátlapi kamerát a csúcsmobilról.
Vágólapra másolva!

A napokban mi is lehoztuk, hogy a 91Mobiles és az OnLeaks megbízható forrásból származó információkra hivatkozva elkészítette a várhatóan jövő februárban bemutatkozó Samsung Galaxy S10+ rendereit. Röviddel a hírünk megjelenése után kiderült, hogy akadt egy kis probléma velük, nem részletezett körülmények miatt két pontatlanság is volt a képeken.

A négy hátlapi kamera és a vékonyabb kijelzőkáva jelenti a különbséget a régi és az új renderek között Forrás: 91Mobiles / OnLeaks

A látványosabb probléma, hogy az eredeti hírekkel és képekkel ellentétben a telefonon nem három, hanem négy darab hátlapi kamera található. Emellett az eredeti rendereken látható kijelzőkávák is túl szélesnek bizonyultak, a mostani második körös rendereken ezt a problémát is orvosolták.

Mindez persze továbbra sem jelenti azt, hogy az informátorok az okostelefon végső kinézetére tökéletesen reflektáló információkat adtak át, noha ezen a ponton már véglegesednie kellett a csúcsmobilnak, hiszen a küszöbön áll a tömeggyártásának elindítása.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!