Indiana Jones is elégedetten csettintene erre a karórára

casio rangeman gpr-b1000 karóra
Casio Rangeman (GPR-B1000)
Vágólapra másolva!
A Casio olyan outdoor karórát dobott piacra, melyet fényenergiával működő navigációval láttak el. A GPR-B1000 már Magyarországon is elérhető a vásárlók számára.
Vágólapra másolva!

Az ütés-, sár- és rázkódásálló tokkal és zafír üveglappal ellátott Rangeman valamivel nagyobb, mint egy mindennapi viseletre tervezett óra. Az acél és poliuretán gyantát ötvöző tok feladata, hogy megvédje a fejlett technológiát alkalmazó szerkezetet, amely bizonyos körülmények között akár életet is menthet. „A Rangeman-t olyan folyadékkristályos kijelzővel látták el, mely mínusz fokokban sem lassul le. A menürendszernek köszönhetően szabadon alakítható, hogy milyen értékeket jelezzen ki az óra" – tette hozzá a Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. Szíja a tartósság érdekében karbonszálakkal lett megerősítve, amely leginkább a szakítószilárdságra van pozitív hatással.

Casio Rangeman (GPR-B1000) Forrás: Casio

A karóra többek között beépített légnyomásmérővel, hőmérővel, digitális iránytűvel és magasságmérővel is rendelkezik. Utóbbi a légnyomás alapján, a tengerszinthez viszonyítva számolja ki az aktuális magasságot. A tökéletes eredmény érdekében az órába az International Standard Atmosphere (ISA) értékeit is betáplálták.

Casio Rangeman (GPR-B1000) Forrás: Casio

A Rangeman-t számos hasznos funkciója mellett az 1575,42 MHz frekvenciával rendelkező GPS chip teszi különlegessé, mely nemcsak az idő szinkronizálására, hanem a navigációra is használható. Utóbbi ráadásul nincs korlátozva az akkumulátor teljesítményére vonatkozóan, a napelemes töltési lehetőségnek köszönhetően ugyanis öt órán át tartó, fénnyel való töltés után még koromsötétben is akár 33 órán keresztül is használható a navigáció. Ha a GPS miatt valamiért mégis lemerülne az óra alapfunkciói továbbra is igénybe vehetők, mivel azok önálló energiaforrásról működnek.

Sürgős esetében pedig a karóra egy lapos töltővel gyorsan és egyszerűen feltölthető.

„A navigáció funkció eléréséhez elengedhetetlen szükség van egy okostelefonra, vagy táblagépre és a G-Shock Connected alkalmazásra. A készülékek közötti kommunikáció a Rangeman energiatakarékos Bluetooth kapcsolatával valósítható meg könnyedén" - emelte ki a Casio termékmenedzsere. Ezen keresztül az óra menüjébe a Google Maps-en meghatározott útvonalak iktathatók be. Az alkalmazásban a feljegyzett helyekhez pedig akár fotók is társíthatók.

Casio Rangeman (GPR-B1000) Forrás: Casio

A Rangeman jelenleg az egyetlen G-Shock, mely képes az óra pozícióját és az aktuális időt térképre vinni. Ennek köszönhetően a felhasználó 60 útszakasz pontot határozhat meg, melyek a fentieken kívül a tengerszint feletti magasságot, a földrajzi hosszúságot és szélességet és a dátumot is rögzítik. Ezt követően a karóra a pozíciót és az útvonalat valós időben követi. A funkció legfontosabb előnye, hogy ezáltal minimalizáltható az adott útvonalról való letérés a kiindulási pontra való visszatérésnél.

A Casio G-Shock Rangeman ajánlott fogyasztói ára 300 ezer forint magasságában van.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!