Nyugdíjba vonulnak a 2012-es iMacek

apple imac 2012 számítógép
Apple iMac (2012)
Vágólapra másolva!
Január végétől nagy mázli kell majd a szervizeltetésükhöz.
Vágólapra másolva!

Minden évben az Apple számos régebbi terméke éri el a nyugdíjas kort, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalat és a hivatalos szervizpartnerei nem lesznek képesek többé javítani az eszközöket, hacsak nincsenek raktáron a szükséges alkatrészek.

Apple iMac (2012) Forrás: Apple

Az Apple január 30-cal a 2012 végén bemutatott iMac gépet nyugdíjazza, természetesen a 21,5 és a 27 hüvelykes modelleknek is búcsút int a vállalat. Ez rendkívül bosszantó lehet az eszközök tulajdonosai számára, hiszen továbbra is kifejezetten kompetens számítógépekről van szó, harmadik generációs Intel Core i5 processzorokkal, legalább 8 GB memóriával, dedikált GeForce grafikus vezérlőkkel, 1920×1080 vagy 2560×1440 képpontos kijelzőkkel.

Irodai programok futtatására, általános médiafogyasztásra továbbra is tökéletesen megfelelhetnek.

Egyelőre nem világos, hogy a macOS idén ősszel érkező frissítése futtatható lesz-e az eszközökön, de esélyes, hogy az Apple nem fog figyelmet fordítani a kompatibilitásra. A jelenlegi macOS Mojave sem fut a most nyugdíjba küldendőknél régebbi iMac modelleken.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!