Pincérkednek, csomagot visznek, eligazítanak - támadnak a robotok!

Még szemei is vannak, amivel még pislogni is tud.
Vágólapra másolva!
A Samsung is felzárkózott az LG-hez a saját kis robotjaival, amik hamarosan ott lehetnek az üzletekben, reptereken, éttermekben, és egy rakás helyen kiegészíthetik vagy leválthatják az emberi munkát, vagy egyszerűen csak a segítségünkre lehetnek a mindennapi életben. Érdekes évek következnek!
Vágólapra másolva!

A Las Vegas-i CES valahol mindig is arról szól, hogy egy rakás őrült dolgot bemutatnak a gyártók, amikből aztán évek múlva vagy lesz valami, vagy nem. Az élet különböző területeire tervezett segédrobotok azonban nagyon közel vannak ahhoz, hogy tényleg ott legyenek a mindennapjainkban. Az LG már tavaly bemutatott hármat, némi lemaradással pedig idén a Samsung szintén három kis robotot villantott, melyek már nincsenek messze attól, hogy a gyakorlatban is bevethetők legyenek.

Az mindkét vállalatban közös, hogy megpróbálják kiváltani a viszonylag egyszerűnek tűnő emberi munkát.

A robot ugyanis sosem fárad el, nem kell várni rá, mindig rendelkezésre áll. Az LG-nél a Serving Robot hotelekben, éttermekben és reptéri várókban teljesíthet majd szolgálatot pincérként. A megrendelt ételt kiviszi, egy kis tálcán átadja a vendégnek, majd megkérdezi, hogy minden rendben zajlott-e, és ha igen, akkor megy tovább a dolgára.

Még szemei is vannak, amivel még pislogni is tud Forrás: TechCrunch

Ehhez hasonlóan a Porter Robotot a szállodákba szánják, ahol a londiner feladatait veheti át, vagyis elviheti a csomagokat a vendég szobájába, valamint arra is képes, hogy információkkal szolgáljon, elintézze a ki- és bejelentkezést, illetve még a számlát is lehet rajta keresztül rendezni, ezzel a teljes folyamat gyorsabb és egyszerűbb lehet.

Szóval könnyen lehet, hogy recepciósból is jóval kevesebb embert kell majd felvenni a jövőben.

Ehhez nagyon hasonló a Samsung-féle Bot Retail, ami látszólag többféle funkciót is képes ellátni. Egyrészt a bemutatása során odament a vállalat egyik alkalmazottjához, aki kiválasztott rajta egy pitét, majd a telefonja segítségével fizetett. Ezt követően a robot megfordult, és a hátában található polcokról el lehetett venni a kívánt terméket. De az LG Serving Robotjához hasonlóan ez is megállja majd a helyét az étteremben, valamint üzletekben, ahol segít az eligazodásban, termékek megtalálásában, és ha valami éppen kifogyott, akkor alternatívákat is tud ajánlani helyette.

Csókolom, bőröndöt hoztam! Forrás: LG

Az üzletekbe egyébként az LG egy másik terméket, a Shopping Cart Robotot szánja, ami ha szükséges, akkor lelkesen követ minket, beszkennelhetők rajta a termékek vonalkódja, hogy azonnal meggyőződhessünk az árakról, de még a teljes bevásárlólistánkat is meg tudja mutatni az arcába épített kijelzőjével. Sőt, ha egy terméket kiválasztunk az okostelefonos alkalmazáson, el is tud minket vezetni oda az üzleten belül.

A Samsung két új robotjával is a vásárlók egészségére próbál vigyázni.

Ebből az egyszerűbbik Bot Air, ami leginkább egy guruló kis kukára hasonlít, feladata pedig a levegő tisztán tartása. Úgy kell elképzelni a dolgot, hogy a kis robot fel-alá járkál a lakásban, és ha észleli, hogy valahol nem megfelelő a levegő minősége (ilyenkor pirosan világít), akkor nekiáll a munkának (ha sikerült, akkor zöldre vált). Ha valamit odaégettünk a konyhában, akkor számíthatunk rá, hogy nagyon gyorsan megjelenik, és rendíthetetlenül belevág a feladatába.

Ennél egy fokkal komolyabb a Bot Care, ami az egészségünkre igyekszik vigyázni, többféle módon. Egyrészt alvás közben tudja figyelni a légzésünket, ami alapján ki tudja értékelni az alvás minőségét, és képes megmondani, mennyire sikerült kipihennünk magunkat. Építettek bele egy szenzort is, amivel pulzusunkat tudja mérni, de ha a felhasználó megkéri rá, még különböző tornagyakorlatokat is mutogat a kijelzőjén némi háttérzenével, hogy így mozgasson át minket egy nehéz nap előtt (vagy után).

A koreai gyártók robotjai valahogy nagyon hasonlítanak egymásra Forrás: TechCrunch

Az időseknek kifejezetten jól jöhet, hogy emlékeztet a gyógyszerek bevételére, valamint egy előre beállított ismerőst (vagy a mentőket) tudja értesíteni, ha a gazdája elesett (ami a halálesetek gyakori oka lehet a szépkorúaknál). Az egészségügyi adatokat szintén továbbíthatja a beállított családtagoknak, gondozónak vagy orvosoknak.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az LG bizonyos robotjait már évek óta használják a gyakorlatban reptereken az információs pultok helyett/mellett, és hogy a robotporszívók, robotfűnyírók, még ha nem is általánosan elterjedtek, de azért már messze nem a sci-fi kategóriába tartoznak, akkor levonhatjuk a következtetést: a robotok kora tényleg elérkezett! Nem félelmetesek, és nem is néznek ki úgy, mint Arnold Schwarzenegger, de hogy a következő években egyre többször találkozunk majd velük az élet egyre több területén, az ma már szinte biztosnak látszik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!