Nagy újításokat hozhat a következő Android

android 9 pie
Az Android 9 Pie szobra a Google főhadiszállása előtt
Vágólapra másolva!
Kiszivárgott egy korai fejlesztői verzió a Google-től.
Vágólapra másolva!

Az Android 9 Pie elkezdett végre frissítésként csorogni egyes nem túlságosan rég piacra dobott mobilokra, és már olyan vadiúj készülékeket is láttunk, amelyek gyárilag ezzel előtelepítve kerülnek a fogyasztókhoz. Az Androidon való munka persze tovább dübörög a színfalak mögött, a Google várhatóan a tavasz környékén bejelenti, az ősszel pedig kiadja majd a következő főverziót.

Az Android 9 Pie szobra a Google főhadiszállása előtt Forrás: Google

Most az XDA fejlesztői fórumon keresztül kiszivárogtak az első információk az egyelőre csak Android Q néven emlegetett rendszerről. A korai belsős build alapján a következő Android rendszerszintű sötét témával rendelkezhet, továbbá opcionálisan lehetővé teheti a felhasználók számára, hogy csökkentsék a háttérben futó appok adatgyűjtését, például letilthatják a GPS-hez való hozzáférésüket. Az iOS-ben már látott fejesztés kevés esetben képes érdemi problémát okozni, de jelentős mértékben növelheti a magánszféra védelmét.

Az Android Q abszolút legérdekesebb újdonságát ettől függetlenül az jelentheti, hogy a mobilokhoz csatlakoztatott kijelzőkön „asztali" módban is működhet.

Ez úgy hangzik, mint a Samsung DeX, ami lehetővé teszi a kompatibilis mobilok számítógépes jellegű használatát. A DeX-es telefonokhoz egér, billentyűzet és monitor csatlakoztatható, így akár irodai munkák is elvégezhetőek rajtuk, méghozzá aránylag kényelmesen.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!