Tökéletes HTPC-t készített az Intel?

2019.01.21. 14:06

Persze komoly felárat kell fizetni a prémium tévéokosítóért.

Az eddigi tapasztalatok alapján az okostévék pár év alatt eléggé le tudnak butulni, hiszen a gyártóik csak limitált ideig hajlandóak szoftveresen támogatni az eszközöket, így fennáll annak a veszélye, hogy idővel elkezd erősen fogyatkozni a rajtuk elérhető alkalmazások és szolgáltatások száma. A fogyasztók többsége márpedig nem egy kézen megszámolható évekre szokott tévét venni, így érdemes lehet elgondolkodniuk inkább egy klasszikusabb modell beszerzésén és házilagos felokosításán.

Intel Crimson Canyon NUC (NUC8i3CYSM)Forrás: The NUC Blog

Az okosítási célra az olcsóbb és egyszerűbb megoldást a HDMI portba bedugható tévéokosító stickek jelentik, de aki igazán komoly dologra vágyik, és esetleg játszani is szeretne egy kicsit, annak érdemes elgondolkodnia egy dedikált számítógép a tévére csatlakoztatásán.

Erre a célra persze bármelyik PC megfelelhet, ami egyáltalán rádugható a tévére, azonban a nappaliban elég furán mutathat egy klasszikus asztali gép, ráadásul a zajszintje is zavaróan magasnak bizonyulhat. Az Intel papíron még a tavalyi harmadik negyedévben, de a gyakorlatban inkább csak az elmúlt napokban piacra dobott egy elképesztően apró és majdnem hangtalan számítógépet,

ami remekül betöltheti a nappaliban egy HTPC szerepét.

A csupán 12×11×5 cm méretű Crimson Canyon NUC (NUC8i3CYSM) modellben kétmagos és Hyper-Threadinget támogató Intel Core i3-8121U processzor dolgozik, 8 GB alaplapra integrált DDR4 memória társaságában. Ami igazán érdekes, hogy a 10 nanométeres processzorban nincs videovezérlő (pontosabban van, de az Intel nem képes működésre bírni), így a cég besuvasztott a minigépbe egy 2 GB GDDR5 memóriával gazdálkodó AMD Radeon RX 540 videovezérlőt.

Intel Crimson Canyon NUC (NUC8i3CYSM), ezen a ponton a The NUC Blog tesztelője már lecserélte benne a merevlemezt egy SATA SSD-reForrás: The NUC Blog

Ugyan teljesítmény tekintetében a CPU és a GPU sem óriási szám, de a The NUC Blog írója gond nélkül tudta futtatni a DiRT 3-at és a Battlefield 4-et a gépen.

Jelenleg elég kevés olyan játék van, amit még nagyon lebutított grafikával sem lehet tolerálható sebességgel futtatni az eszközön, így erős megkötésekkel játékkonzolként is használható.

A Windows 10 rendszerrel előtelepített Intel miniszámítógépbe gyárilag 1 terabájtos merevlemez került, ami teljesen megfelelhet a céljára. Aki elégedetlen volna a háttértár teljesítményével, az lecserélheti a merevlemezt egy 2,5 hüvelykes SATA SSD-re, vagy betehet mellé egy NVME SSD-t, és átköltöztetheti arra az operációs rendszert.

A termék további tulajdonságai közül kiemelhető a két HDMI 2.0b kimenet, a négy USB 3.1 Type-A kapu, a Bluetooth 5.0 és a WiFi ac, az SDXC kártyaolvasó, továbbá a beépített infravörös szenzor.

Intel Crimson Canyon NUC (NUC8i3CYSM)Forrás: The NUC Blog

Persze a különleges kialakítású gépeken komoly árprémium van, és a NUC8i3CYSM sem jelent kivételt a szabály alól: tipikusan 530 dollár körüli összeget kérnek az eladók, nettó 148 ezer forintról van szó. Szállítás, vám és az áfa után a magyar vásárlók

bruttó 200 ezer forint feletti vételi árra számíthatnak.

Ez persze nagyon sok egy aránylag gyenge számítógépért, a buherálni szeretők sokkal kevesebbért is építhetnek maguknak masszívan erősebb HTPC-t. Viszont nem ők jelentik az Intel minigépének a célközönségét, hanem azok, akik kulcsrakész megoldásra vágynak, és megtehetik, hogy kiadjanak ennyi pénzt érte.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!