Rosszat is hozhat a következő Android

okostelefon smartphone mobil android
Vágólapra másolva!
A szolgáltatók jobban testre szabhatják majd a SIM-zárást.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal ezelőtt megérkeztek az első információk a feltehetően tavasszal bejelentésre kerülő, az ősszel pedig elérhetővé váló Androidról. Az egyelőre csak Android Q néven emlegetett szoftver sajnos nem csak pozitív újdonságokat tartogat majd, a kódbázisának már nyilvánosan elérhető részébe a napokban bekerült pár kellemetlen újítás is.

Forrás: Ashutosh Jaiswal / Pexels

A 9to5Google beszámolója alapján az Android Q sokkal részletesebben konfigurálhatóvá teszi a szolgáltatói SIM-zárolást, közismertebb nevén a szolgáltatófüggőséget. A távközlési vállalatok fehérlistás és feketelistás módszerrel eldönthetik majd, hogy melyik szolgáltatók hálózataira csatlakozhatnak fel az általuk árult mobilok, továbbá blokkolhatják majd a virtuális mobilszolgáltatókat is, függetlenül attól, hogy technikailag kinek a mobilhálózatát használják.

További probléma lehet egyes fogyasztóknak, hogy a dupla SIM-es mobilok esetében a mobilszolgáltatók SIM-enként konfigurálhatják majd az összes beállítást. Emellett azt is megtehetik, hogy mondjuk csak akkor engedik a SIM2 foglalat bármilyen kártyával való használatát, ha a SIM1 foglalatban egy általuk jóváhagyott kártya található.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!