Összeakad egyes vírusirtókkal a Firefox

mozilla firefox
Vágólapra másolva!
Nem újdonság, hogy gondot okoznak a böngészőnek a biztonsági szoftverek.
Vágólapra másolva!

A héten megjelent az idei év első új Firefoxa, ráadásul a 65-ös verzió több a felhasználók számára pozitív fejlesztést is hozott. Sajnálatos módon az elérhetővé tétele után fény derült egy jelentős problémára, ami miatt a Mozilla egyelőre le is állította az automatikus telepítését a felhasználóknál: a böngésző összeakadhat egyes vírusirtókkal, nem hajlandó betölteni a HTTPS-en keresztül kiszolgált webhelyeket. Azt írja az alkalmazás, hogy nem ismeri fel a webhelyek által használt tanúsítványok kibocsátóját.

Forrás: Julia Buchner / Flickr

A beszámolók szerint az Avast és AVG vírusirtók esetében mindenképp fennáll a probléma, de elképzelhető, hogy további antivírusok is érintettek. A gond tényleges javításáig a két említett szoftverhez jön majd egy-egy patch, amelyek átmenetileg kikapcsolják a titkosított adatkapcsolatok forgalmának az ellenőrzését, ezzel elejét véve a rendellenes működésnek.

Addig is, aki a fenti hibával találkozik, az a hibaüzenet alatti „Kivétel hozzáadása...” gombon keresztül manuálisan engedélyezheti a meglátogatni kívánt portálok betöltését.

A vírusvédelmi szoftverek által okozott problémák nem újak a Firefoxnál, személyes tapasztalataink alapján pár éve az ESET termékeivel sem volt jóban a böngésző. A probléma forrása, hogy a vírusirtók gyakorlatilag közbeékelődéses támadást hajtanak végre a számítógépeken, különben nem tudnák elemezni a titkosított kapcsolatokon keresztül folyó adatforgalmat.

Mint a legújabb példa is mutatja, ebből kompatibilitási problémák származhatnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!