A Google nem enged a Play Áruház adójából

Vágólapra másolva!
A Google ügyvezetője erősítette meg, hogy a jövőben is 30 százalékot vesznek le a bevételekből.
Vágólapra másolva!

Az Apple App Store és a Google Play Áruház egyaránt olyan alkalmazásboltok, amelyek minden egyes pénzügyi tranzakcióból leveszik a maguk részét. Ezt az „adót" természetesen szívesen elkerülnék az appok fejlesztői.

A Google és az Apple egyaránt 30 százalékot kér a fejlesztők bevételeiből, és egyre többen vannak azon a véleményen, hogy ez sok.

Forrás: Giga

Nemrég maga Sundar Pichai, a Google ügyvezetője is megszólalt a témában. Azt mondta, hogy jelenleg nincs tervben a 30 százalékos kulcs csökkentése, és szerinte a Google szolgáltatásaiért cserébe ez egy ésszerű megoldás. Célzott rá továbbá, hogy a 30 százalékos bevett gyakorlat a piacon, vagyis, hogy az Apple pont ugyanennyit kér.

A téma azért egyre fontosabb, mert a nagyobb fejlesztők sorra mutatják meg, hogy az alkalmazásboltokon kívül is meg tudják oldani a működést, elkerülve a Google és az Apple adóját. A Netflix egy ideje például a saját weboldalára irányítja az előfizetőket, kikerülve az Apple fizetési rendszerét. A Google pedig a Fortnite fejlesztőjének a húzását érezte meg, amikor az inkább a weboldalára irányította a letöltőket a Play Áruház helyett. A Google emiatt 2018-ban csak a Fortnite-tranzakciókon 50 millió dollárt bukhatott.