Megadóztatnák az erőszakos videojátékokat

doom videojáték
DOOM (2016)
Vágólapra másolva!
Nem először merült fel az ötlet Pennsylvania államban.
Vágólapra másolva!

Továbbra is tanácstalanok a pszichológusok az erőszakos videojátékok és az agresszivitás kapcsán: egyes kutatások szerint ezek a játékok növelik növelik az agressziót, mások szerint csökkentik azt, míg a kutatások java semmiféle konkluzív következtetést sem volt képes levonni a kettő kapcsolatáról.

DOOM (2016) Forrás: id Software

Részben emiatt 2015-ben készült egy újabb kutatás, amely 24 korábbi kutatás adatait vonta össze és elemezte. Ez összefüggést talált az erőszakos játékok és az agresszív viselkedés esélyének a növekedése között, azonban az egyesült államokbeli gyerekek és tinédzserek körében a tényező csak 0,08 százaléknyi variációt eredményezett. Ez nem túl meggyőző, főleg mivel az alapul vett adatok statisztikai analízisének nyilván van hibahatára.

Emellett azért is vitatott a kutatás, mert a jellege miatt akkor is rossz következtetésre juthat, ha jó a metodológiája, de nem hitelesek az alapjául szolgáló számok.

Az „Agresszívvá válnak-e a gyerekek az erőszakos játékoktól?" vita nem mostanában kerül majd le a terítékről, részben ezért még az egyesült államokbeli politikusok egy része is szereti napirenden tartani valamilyen formában. A legújabb fejlemény, hogy Chris Quinn republikánus szenátor a 2013-ban elbukott első kísérlete után most újból szeretne elfogadtatni egy törvényt Pennsylvania államban, ami 10 százalékos „bűnadóval" sújtaná az erőszakos videojátékokat.

Red Dead Redemption 2 Forrás: Rockstar Games

A szenátor szerint az adóból befolyt pénzből egy olyan tanácsot kellene létrehozni, ami az iskolai erőszak csökkentésének a kérdésével foglalkozna a digitális világban, például az iskolai lövöldözések megelőzésével. Quinn még 2013-ban azt nyilatkozta, hogy szerinte a videojátékok potenciálisan hozzájárulhatnak az USA iskoláiban tapasztalható erőszak növekedéséhez.

A játékkiadókat tömörítő The Entertainment Software Association (ESA) sejthetően nincs elájulva az erőszakos játékok megadóztatásának az ötletétől, konkrétan alkotmányellenesnek nevezte a törvényjavaslatot, és felhívta a figyelmet, hogy senkinek sem sikerült érdemi bizonyítékot találnia az erőszakos videojátékok és a valós életbeli erőszak közti kapcsolatra. Jelzésértékkel még azt is hozzátette a szervezet, hogy az USA Legfelsőbb Bírósága is kimondta egyszer, hogy nincs összefüggés a kettő között.

Ez egy nem túlságosan burkolt célzás akart lenni arra, hogy amennyiben a szenátornak ezúttal sikerül megszavaztatni a törvényjavaslatát, akkor nagyon hosszú jogi háború kezdődhet Pennsylvania állam és az ESA között.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!