A 2019-es iPhone-ok is lassú töltőt kaphatnak

Vágólapra másolva!
Állítólag nem csak lemond az USB-C-re váltásáról az Apple, de marad az 5 wattos lassú töltő is.
Vágólapra másolva!

Az Apple iPhone készülékei már 2012 óta kitartanak a Lightning csatlakozó mellett, de az utóbbi időben egyre erősödtek a pletykák, hogy az Apple itt is inkább USB-C-re vált. A japán MacOtakara forrásai szerint azonban az Apple letett erről a tervéről.

Au USB-C-s iPhone prototípusok tesztelése ellenére az Apple újabb egy évig marad a Lightning port mellett, termelési költségek és nyereség miatt.

Más szóval a piacon lévő és az új Lightning csatlakozók kiegészítőket bármihez el lehet adni, a vezetékes EarPods és a gyári kábelek régóta nem változtak. Az 5 wattos lassú töltő is évek óta ugyanaz minden iPhone dobozában, és a jelentés szerint az Apple a 2019-es modellekhez is ugyanezt az elavult töltőt csomagolja majd.

Forrás: Redmond Pie

Míg az Apple 5 wattos lassú töltőt ad, addig a Huawei és a Samsung már a 40 wattos adapterekhez közelít. Sőt, maga az Apple is 18 wattos USB-C-s töltőt mellékel az iPad Pro táblagépekhez, vagyis ha tényleg nem kapnak gyorstöltőt az új iPhone-ok, az sokak számára lehet csalódás.

Mindez persze nem meglepő. Az utóbbi időben visszaestek az iPhone-eladások, az előrejelzések szerint a helyzet 2019-ben sem javul. Ennek eredményeképp nagy a nyomás az Apple-ön, hogy jó eredményekkel álljon elő, és örüljenek a befektetők. Az USB-C-re váltás ezt nehezítené, a fogyasztók újabb jelentős áremelést pedig nem biztos, hogy elviselnének.