Akkuzabáló kártevők voltak a Microsoft Áruházban

microsoft áruház store windows 10
Microsoft Áruház
Vágólapra másolva!
Az egyik cinikusan tippeket akart adni az akkus üzemidő meghosszabbítására.
Vágólapra másolva!

A Microsoft egyik legnagyobb jelentőségűnek szánt újítása az elmúlt években a Windows Áruház bevezetése volt, azonban a Windows 8-ban debütált gyári programbolt gyakorlatilag bukásnak mondható. Nem véletlenül, az egész bolt dugig van alacsony minőségű, haszontalan alkalmazásokkal. Az elmúlt időszakban jórészt csak akkor kapott figyelmet az időközben Microsoft Áruházra átkeresztelt bolt, mikor sajtóvisszhangot váltottak ki a benne terjesztett, jogvédett és közismert nevekkel visszaélő alkalmazások.

Microsoft Áruház Forrás: Origo

Ezek felbukkanása azért is meglepő volt, mert a Microsoft munkatársainak állítólag minden egyes az Áruházba feltöltött programot manuálisan jóvá kell hagyniuk az elérhetővé tételük előtt. Vannak olyan nevek, amelyeket talán nem ismernek a cég illetékesei, de egyes fejlesztőknek még a Marióval is sikerült visszaélniük.

Hírünk írásakor egyébként az egyik TOP fizetős alkalmazás a „Total File Commander Pro" volt az Áruházban, ami egy enyhén szólva is arcátlan név egy fájlkezelőnek.

Most a Symantec jóvoltából került újból reflektorfénybe a Microsoft Áruház, a vállalat nyolc olyan alkalmazást is azonosított, amelyek „titokban" kriptovalutát bányásztak. Papíron három különféle fejlesztőtől származtak, azonban erős a gyanú, hogy valójában egyetlen személy állt mögöttük. A programok alapvetően nem tartalmazták a processzor számítási kapacitásának nagyját lefoglaló, a laptopok esetében pedig az akkut kegyetlenül merítő bányászkomponenst, hanem az első indításukkor töltötték le azt az internetről.

Az egyik lebukott alkalmazás cinikusan tippeket próbált adni a letöltőknek a laptopjuk akkus üzemidejének meghosszabbítására.

A Symantec bejelentésére a Microsoft már törölte a programboltjából az appokat, de aki esetleg telepítette volna korábban bármelyiket, az gyorsan szabaduljon meg az alkalmazástól.

Íme a teljes lista:

  • Fast-search Lite
  • Battery Optimizer (Tutorials)
  • VPN Browser+
  • Downloader for YouTube Videos
  • Clean Master+ (Tutorials)
  • FastTube
  • Findoo Browser 2019
  • Findoo Mobile & Desktop Search

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!