Leszámolhat a vissza gombbal az Android

2019.02.19. 16:07

Helyette a Kezdőképernyő gombot kellhet majd balra csúsztatni.

A tavaly ősszel megjelent Android 9 Pie-ig a Google mobilos rendszere alapvetően három kezelőgombot kínált a kijelző alján: a vissza gombot, a Kezdőképernyő behozására szolgáló gombot, továbbá a futó programok közti váltásra használható gombot. Ugyan a mobilgyártók továbbra is maradhatnak ennél a szisztémánál, de az éppen aktuális Androidban már nem ez az alap felállás, csak a Vissza és a Kezdőképernyő gombok maradtak meg. A programváltó felületet a Kezdőképernyő gombjának jobbra csúsztatásával lehet behozni.

Az XDA Developers az idén bemutatkozó Android kiszivárgott előzetese alapján azt írja, hogy az egyelőre csak Android Q néven emlegetett rendszerben a Google folytatni kívánja az egyszerűsítést: megszabadulhat a vissza gombtól is, így Kezdőképernyő gomb maradhat az egyetlen virtuális kezelőszerv.

A jelek szerint a visszafelé navigálást a Kezdőképernyő gomb balra csúsztatásával lehet majd elérni.

Ez alapvetően jó ötlet, hiszen így egyszerűbb és gyorsabb lesz egy kézzel kezelni a mobilokat. Az egyetlen probléma, hogy a dedikált gombok hatékonyan kommunikálták a funkciójukat a mobilozóknak, azonban a Kezdőképernyő gomb oldalra való csúsztatgatása egyáltalán nem magától értetődő.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!