Valóság vagy trükk látható a híres filmekből kivágott képeken? Kvíz!

CGI, Goolam, Gyűrűk Ura
Vágólapra másolva!
A CGI (Computer-Generated Imagery) a filmekben, videókban alkalmazott, igen erős számítógépekkel és speciális szoftverekkel végrehajtott manipulációt jelenti. Azaz, magyarán, mikor ezekben az alkotásokban a végeredmény, amit látunk, az nem a valóság, hanem a különféle algoritmusok által létrehozott vagy módosított kép. Ez a technológia ma már szerves részét képezi a filmgyártásnak, és rengeteg lehetőséget biztosít a filmkészítőknek.
Vágólapra másolva!

Olyan jelenetek elkészítésére ad módot, amire egyébként nem nyílna lehetőség, vagy segítségével jelentősen csökkenthetőek a költségek. Szóval nyakra-főre használják, és ma már tényleg olyan szintre jutott ez az eljárás, hogy

az emberi szem nem is nagyon képes megkülönböztetni a CGI-mentes képeket a manipuláltaktól.

Önnek ez mennyire megy jól? Most letesztelheti magát, hiszen a következő kvízjátékban arra vonatkoznak a kérdések, hogy amit látunk, az a szoftverekkel megváltoztatott kép, vagy valóságos. Azt fontos megjegyezni, hogy a kérdés mindig az adott képkockára vonatkozik, és számítógépes manipulációt keresünk. Tehát előfordulhat, hogy az adott képkockába nem nyúltak bele a CGI-jal, de a film más jeleneteiben alkalmazták a technológiát - ilyenkor a helyes válasz értelemszerűen a NEM.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!