Már nem az Apple a világ leginnovatívabb cége

2019.02.23. 20:52

A Fast Company által kiadott éves jelentés a 17. helyre száműzte az Apple-t.

Míg az Apple-t egykor az innovációval és a korszakalkotó technológiákkal emlegették egy lapon, addig az utóbbi időben az óriás inkább a meglévő termékeinek a frissítésén, finomhangolásán fáradozott.

Ez most meglátszik a Fast Company 2019-es jelentésében is, ami a világ leginnovatívabb cégeit vizsgálja. A top 50-et céget rangsorolták, az elmúlt évi innovációk alapján – persze a vállalat saját megítélése alapján.

Forrás: HardwareZone

2018-ban az Apple volt a listavezető, amit az AirPods vezeték nélküli fülhallgatónak és az iPhone X-nek köszönhetett.

Mivel azóta nem sok világrengető újdonságot villantott az Apple, a 2019-es listán már csak a 17. helyet foglalhatta el. A top 50-be az A12 Bionic chip miatt kerülhetett be, pedig azért az aktuális Apple Watch EKG-funkcióját is imádják Amerikában.