Bemutatkoztak az 1 TB-os microSD-k

sandisk extreme uhs-i microsdxc memóriakártya
Heteken belül kapható lesz az 1 terabájtos SanDisk Extreme UHS-I microSD
Vágólapra másolva!
A Sandisk és a Micron dobja majd piacra az első modelleket.
Vágólapra másolva!

Ritkán történnek izgalmas dolgok a mobileszközökbe szánt memóriakártyák piacán, azonban a Mobil Világkongresszuson két nagyon fontos bejelentés is történt a technológia kapcsán. Elsőként is hivatalossá vált a microSD utódja, a microSD Express szabványú memóriakártyák papíron majdnem 1 GB/s átviteli sebességre is képesek lesznek majd. Sajnos nem világos, hogy meddig kell várnunk a technológia piacra kerülésére, főleg mivel a kártyák teljes teljesítményét csak az olyan eszközök tudják majd kihasználni, amely maguk is támogatják az SD Express-t.

Heteken belül kapható lesz az 1 terabájtos SanDisk Extreme UHS-I microSD Forrás: Sandisk

Ennél sokkal kézzelfoghatóbb innováció, hogy a Sandisk és a Micron is bejelentették az első 1 terabájtos microSD kártyáikat, ilyen kapacitású microSD jelenleg még nem kapható a piacon. A Sandisk modellje 160 MB szekvenciális olvasási és 90 MB/s szekvenciális írási sebességekre képes, míg a Micron megoldása 100 MB/s és 95 MB/s tempót tud felmutatni.

Mindkettő újdonság az idei második negyedévben kerül majd piacra. A Micron még nem árulta el a kártyája árát, míg a Sandisk 450 dollárra, nettó 126 ezer forintra árazta be a terabájtos microSD-jét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!