[Frissítve] Lelőheti a PlayStation 4-et az Anthem

2019.03.06. 08:07

A BioWare a játékosok segítségét kéri a hiba azonosításához.

Ugyan az ingyen játszható Apex Legends valószínűleg minden várakozást felülmúlva 50 millió játékost tudott bevonzani az első harminc napban, azonban az EA-nek mégsem volt jó a februárja. A hónap második felében megjelent a BioWare által fejlesztett Anthem, a Destinyhez hasonló big budget játék óriási kritikai bukás lett, a sajtó és a játékosok sincsenek kibékülve vele. A pénzügyi teljesítményéről egyelőre nem érkeztek információk, de erős a gyanú, hogy csúnyán alulteljesíthet.

AnthemForrás: EA / Bioware

A játékdizájnbeli problémái mellett az Anthemet a legkülönfélébb technikai problémák sem kerülték el, a futás közbeni elszállás mellett ráadásul egyre több olyan beszámoló érkezik, hogy kikapcsolnak tőle a PlayStation 4-ek.

Ezt úgy kell képzelni, mintha a játék futtatása közben kirántanák a konzol áramkábelét a konnektorból.

Az érintett PlayStation 4-esek a következő bekapcsolásukkor helyreállító üzemmódban indulnak el, csak az ilyenkor szokásos ellenőrzések lefutása után töltődik be szokás szerint az operációs rendszerük.

A BioWare mostanra elismerte a probléma létezését, azonban kénytelen volt az érintett játékosok segítségét kérni a diagnosztizálásában: a jelek szerint a belső tesztelői csapata nem képes reprodukálni a hibajelenséget, az érintetteknek itt kell hibajelentést hagyniuk. A kommentek alapján a PlayStation 4 és a PlayStation 4 Pro esetében is előfordul a teljes konzolleállás, a panaszosok pedig meglehetősen eltérő tevékenységeket végeztek a hiba jelentkezésekor.

A játékmotor működését nem ismerők számára a kommentekből nem nyilvánvaló, hogy mi lehet a leállást kiváltó ok, de a fejlesztőknek előbb-utóbb csak sikerül majd fényt deríteniük a rejtélyre.

Számítógépek esetében ilyen hibajelenséget általában a processzor túlmelegedése szokott okozni.

Frissítés [2019. március 7.]: a BioWare szerint a játékhoz a jövő héten érkező javítás megoldja majd a problémát.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!