Brutális karóra készült a túrázás királyainak

Casio GPR-B1000, rangeman, gps, óra, g-shock
Casio GPR-B1000, a karórák tankja.
Vágólapra másolva!
A Casio G-Shock-szériája nem éppen a vékony „öltönyórákról” híres, de még ebből a mezőnyből is kitűnik a GPR-B1000 (Rangeman), amely a világ első napenergiával is működni képes GPS-karórája. Nagy szerencsénkre pont a legszebb kora tavaszi időjárás közepette kaptuk kölcsön, így valódi túrázás közben is alkalmunk nyílt kipróbálni tudását.
Vágólapra másolva!

Kezdjük azzal, hogy ez az óra, annak ellenére, hogy GPS található benne, és Bluetooth segítségével a telefonunkhoz is képes kapcsolódni, nem feltétlenül okosóra. Számos szenzora segítségével képes meghatározni helyzetünket, magasságunkat – annak a pontnak a magasságát, ahol épp tartózkodunk, nem a testmagasságunkat – és még a környezetünk hőmérsékletét, vagy a légnyomást is. Nem rendelkezik viszont sem pulzusmérővel, sem lépésszámlálóval, így nem is a mindennapi testmozgásunk monitorozására szolgál. Ja, és van még egy ok, amiért nem javasoljuk fitneszkiegészítőként használni, ez pedig a

Brutális méret!

A Casio GPR-B1000 ugyanis a legszélesebb pontján mérve 60,3 mm-es, és még a legkeskenyebb részen is 57,7 mm, ezzel pedig úgy aránylik egy átlagos órához, mint mondjuk egy Hummer H2-es egy Suzuki Vitarához.

Így aránylik egy normál méretű (amúgy egyáltalán nem kicsi) karórához Forrás: Origo

A G-Shock-széria, mint már említettük, eleve meglehetősen robusztus órákat foglal magában, ez pedig az évek során kialakított egy meglehetősen masszív rajongói tábort. Ebben többnyire olyan emberek találhatóak, akik komoly megterhelésnek teszik ki saját magukat, és így az óráikat is. Legyen szó akár terepen kúszó-mászó katonákról, hegymászókról vagy csupán hobbi krosszmotorosokról, egy ilyen strapaóra mindenkinek jó, hiszen nagy teherbírású és viszonylag olcsó.

Ugye azt nem is kell magyarázni, miért nyúlkálna egy hegymászó az éles sziklák közt inkább egy ilyennel a karján, mint egy (több)milliós Rolexet viselve?

Visszatérve a külsőhöz, a Rangemam hozza a szokásos G-Shock-vonásokat. Fekete műanyag háza van, inverz (fekete alapon világos), edzett kristályüveg kijelzővel, ami egyébként automatikusan világít, ha a szemünk elé emeljük a csuklónkat. Öt nyomógombja szintén robusztus, akár kesztyűben is könnyedén nyomkodható. A jobb középső gomb pedig emellett még tekerhető, ami az óra menüiben való navigálást könnyíti meg.

A szíj szintén műanyag, de a csat és a bújtató rendkívül masszív fémdarabok, így az egész órából csak úgy süt az erő.

Nem mindennapi tudásszint

Az óra szolgáltatásait egy egyszerű felsorolásban is elég hosszú lenne összeszedni, így most az olyan evidenciák felsorolásától, mint a világóra, vagy stopper és hasonlók, eltekintenénk. Nézzük csak az érdekesebb funkciókat:

Bluetooth: a Bluetooth-kapcsolat tulajdonképpen a GPS-hez kell, ugyanis a mobilunkhoz csatlakoztatva az órát, ezt a funkciót tudjuk alaposabban kihasználni és könnyebben kezelni. Emellett az óra beállítása is könnyebb a mobilappról, és a pontos időt is szinkronizálja így a rendszer.

GPS: a rendszer a GPS-műholdak segítségével képes meghatározni a pontos földrajzi pozíciónkat (szélesség, hosszúság, magasság), és ebből kiindulva el is navigálhat bennünket egy tetszőleges célponthoz. A rendszer lényeges különbsége a mobil térkép appokhoz képest, hogy nincs szüksége semmilyen adatkapcsolatra, tehát ez egy sivatag közepén is tökéletesen működik. A rendszer része még egy iránytű is.

Magasságmérő, hőmérő, barométer: a magasságmérő a légnyomás alapján határozza meg a magasságot. Ugyanígy légnyomásalapon működik a barométer is. A hőmérő pedig -10-tól 60 Celsius-fokig 0.1 fokos lépésekben méri a levegő és a folyadék hőmérsékletét egyaránt.

Napenergia, dokkoló: a rendszer napenergiával is tölthető. Egy teljes feltöltéssel akár 2 évig is működhet teljes sötétségben. Más persze a helyzet, ha használni kezdjük a GPS-t, mert az másfél nap alatt lemeríti az órát. Persze csak akkor, ha közben nem töltjük egy percig sem, ami csak barlangban fordulhat elő, ott pedig ugye amúgy sem megyünk sokra a GPS-műholdakkal. Összefoglalva tehát, ha néha felgyűrjük az ingujjunkat és töltjük az órát a napon, akkor holtbiztos, hogy az óra navigációval együtt is kibírja szinte bármeddig – annál biztosan tovább, mint amennyi ideig mi bírjuk a túrázást. Ha pedig valamiért nem tudtuk feltölteni a napon a rendszert, még mindig használhatjuk a tartozékként kapott dokkolóját, amivel ugyanúgy feltölthetjük, mint egy okosórát.

Dokkolóval is feltölthetjük, ha nincs elég fény Forrás: Origo

És a többi: a már említett funkciók mellett természetesen nem hiányzik az órából a teljesen automatikus naptár, a visszaszámlálás (Jack Bauer és Ethan Hunt kedvence), vagy a 4 egymástól független napi ébresztés, ismétléssel, de ezek már csak ujjgyakorlatok egy ilyen gyártó számára.

Használat közben

Mivel hazánk történelmi okok miatt viszonylag kevés sivataggal rendelkezik, az órát a budai hegyekben próbáltuk ki. Hozzá kell tenni ehhez, hogy ez a modell nem annyira a téli időhöz való, ugyanis a réteges öltözködést megakasztja a méreteivel. Az inget nem lehet rágombolni, de még egy pulóvert is kényelmesebb inkább felgyűrni annyira, hogy az óra előtt érjen véget az ujja. Egy szorosabb ujjú kabát megint csak képes komolyan összeveszni a 60 mm-es tokkal, szóval ezeket érdemes a túra előtt tesztelgetni, és kompatibilis öltözéket választani, hacsak nem akarjuk folyamatosan a csuklónkat igazgatni ahelyett, hogy a táj szépségeit élveznénk.

Nagyon fontos itt megemlíteni, hogy ez az óra nem úgy működik, mint egy hagyományos, grafikus navigációs rendszer.

Nincs színes, grafikus kijelzője, ahol a terepviszonyokat jelezné, és a követendő útvonalat a mobilunkon állíthatjuk be, majd azt át kell küldenünk az órára, ami inkább csak a helyes haladási irányokat mutatja.

Éppen ezért azt, amit tud, a világ végén is tudja, ahol se mobilhálózat, se wifi nincs.

A beépített iránytű és egy térkép segítségével persze egy haladó túrázónak semmi szüksége navigációra, és így maximum az óra által rögzített útvonalat ellenőrizheti utólag – szintén a mobilra visszatöltve azt. Itt egyébként a mobillal készített fotókat is hozzárendelhetjük az óra által rögzített ellenőrző pontokhoz, és különböző ikonokkal is elláthatjuk azokat, hogy utólag egyszerűbb legyen visszaidézni túránk emlékezetes pontjait.

Casio GPR-B1000, a karórák tankja Forrás: Origo

Összegzés

A Casio GPR-B1000 egy nem mindennapi karóra, nem mindennapi használtra. Méreteiből következik, hogy nem ez lesz a jó választás, ha szeretnénk olyan órát vásárolni, amit a hét minden napján hordunk függetlenül attól, hogy dolgozni indulunk, vagy vendégségbe, esetleg színházba. Ez egy célszerszám, amit kifejezetten komoly használatra találtak ki, szóval, aki azt tervezi, hogy legyalogolna (vagy legurulna) a térképről, annak nagyon jó társa lehet. A szürke hétköznapokra pedig inkább válasszunk egy kicsit kisebb modellt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!