Kivár az összehajtható mobillal az Apple

Vágólapra másolva!
A jelentések szerint az 5G és az összehajtható mobilok piacára is az utolsóként lép be az Apple.
Vágólapra másolva!

A Samsung már áprilisban piacra dobja a Galaxy Fold összehajtható mobilját, a Huawei pedig nyáron teszi elérhetővé a Mate X-et. Elvileg más gyártók is beszállnak a harcba, összehajtható eszközzel készül például a Motorola, az Oppo, a TCL és a Xiaomi is.

Forrás: Forbes

Emiatt egyre nagyobb a nyomás az Apple-ön, de az elemzők úgy tudják, hogy az Apple az utolsóként lépne be erre a piacra, valamikor 2020 végén. A Digitimes iparági forrásai szerint ugyanakkor a Samsung Displaytől már megkapta az Apple és a Google a 7,2 hüvelykes, összehajtható kijelzők mintáit. Ez egy hajszállal kisebb annál a panelnél, ami a Galaxy Foldban van.

Összehajtható Pixelről nem hallani, de összehajtható iPhone-ról már sok szabadalmat láttunk. Egyes jelek szerint az Apple is kagylómobilban gondolkodik, olyasmiben, mint a Motorola RAZR.

A jelentések szerint az 5G-s piacra is utolsóként érkezhet meg az Apple, szintén 2020-ban. Az androidos gyártók többsége már idén kiadja az első 5G-s mobilját.