Több mobiladatot spórolhat a Chrome

okostelefon smartphone mobil android
Vágólapra másolva!
Már a biztonságosan kiszolgált webhelyeken is működik az adattömörítője.
Vágólapra másolva!

Hosszú évek óta elérhető a Google Chrome mobilos verziójában az adatspóroló üzemmód, a segítségével drámaian csökkenthető a netezés közben leforgalmazott adatmennyiség. Az annak idején az Opera által kitalált funkció sajnos csak a nem titkosított HTTP adatforgalmat tudta tömöríteni, a HTTPS-en kiszolgált weblapokkal nem tudott mit kezdeni.

Forrás: Ashutosh Jaiswal / Pexels

Ez mostanra számottevő problémává vált, hiszen többek közt a Google is évek óta nyomást gyakorol a webhelyek üzemeltetőire, hogy fejezzék be a HTTP használatát, és álljanak át teljesen a HTTPS-re. A W3Techs információi alapján mostanra a webhelyek olyan 49 százaléka titkosított kapcsolaton át szolgálja ki a tartalmait, míg egy évvel ezelőtt még egy kicsivel 30 százalék alatt volt a HTTPS piaci részesedése.

A helyzetre válaszul a Google végre megoldotta, hogy Chrome adattömörítése a HTTPS-es oldalak esetében is működjön, az újdonság a napokban telepíthetővé váló Google Chrome 73-ban válik elérhetővé.

A Google szerint az adattömörítés aktiválása után akár 90 százalékkal is csökkenthet a HTTPS-es oldalak böngészése során keletkező adatforgalom. A funkció körülbelül úgy működik, mint az Opera Miniben, azaz a megtekinteni kívánt weblapok a Google szervereire töltődnek le, és azokon is renderelődnek.

Egyes webhelyek sajnos nem kompatibilisek a megoldással, így probléma esetén a netezők egy koppintással betölthetik azokat a megszokott módon, plusz a portálok üzemeltetői manuálisan is letilthatják, hogy a Google adattömörítője feldolgozza az oldalaikat.

A böngésző adattömörítési funkciója a főmenü → Beállítások → Adatforgalom-csökkentő menüben aktiválható.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!