Megjött a GeForce GTX 1060

zotac nvidia geforce gtx 1660 videokártya
Zotac GeForce GTX 1660
Vágólapra másolva!
Slágerterméknek ígérkezik a 219 dolláros videokártya.
Vágólapra másolva!

Folytatja a vadiúj Turing grafikus architektúrájának piaci bevezetését az NVIDIA, csütörtökön hivatalossá vált a 3 gigabájtos GeForce GTX 1060 közvetlen utódjának szánt GeForce GTX 1660. Ez a vállalat hatodik Turing grafikus processzort használó videokártyája, papíron már piacra is került, az ajánlott fogyasztói ára pedig 219 dollár, azaz olyan nettó 61 ezer forint.

Zotac GeForce GTX 1660 Forrás: Zotac

Ezzel az árazással 10 százalékkal drágább az elődjénél, azonban az AnandTech mérései szerint nagy átlagban olyan 28 százalékkal nagyobb teljesítményt kínál annál, ráadásul felettébb jövőtálló módon 6 GB GDDR5 videomemória található rajta. Az újdonság teljesítményre egy ligában van a Radeon RX 590-nel, de masszívan kevesebbet fogyaszt annál. Szintén jó hír, hogy hiába 60 dollárral olcsóbb a nemrég leleplezett GeForce GTX 1660 Ti-nál, de átlagosan csak 16 százalékkal lassabb,

azaz számottevően jobb ár-érték arányt tud felmutatni.

No de ténylegesen mire jó a GeForce GTX 1660? A független mérések szerint a termék tökéletes választás lehet azoknak, akik a belátható jövőben Full HD felbontásban, maximális grafikai beállítások mellett futtatnák a játékokat, méghozzá legalább 60 FPS-es sebességgel. Emellett a 2560×1440 pixeles felbontású játékfuttatás sincs kizárva, de ebben az esetben ultra grafikai beállítások mellett már egyáltalán nem garantált a 60 FPS.

Szerencsére a legtöbb játékban könnyedén elérhető lehet a kérdéses tempó, csak mérsékelni kell egy kicsit az egyéb beállításokat.

Ha minden igaz, akkor néhány héten belül érkezik majd a következő turingos kártya is: a GeForce GTX 1650 várhatóan 179 dollárba kerül majd, de a specifikációi egyelőre nem világosak.

NVIDIA GeForce GTX 1660 specifikációk:

  • Turing architektúra, TU116 chip, 12 nm-es csíkszélesség
  • 1408 CUDA mag, 1530 MHz normál és 1785 MHz Boost referencia órajelek
  • 6 GB GDDR5 videomemória, 8 Gbps sebesség, 192 bites memóriasín
  • 120 wattos TDP, 450 wattos ajánlott tápegység, nyolctűs tápcsatlakozó
  • 219 dolláros (nettó 61 ezer forintos) ajánlott fogyasztói ár

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!