Mindig hallgatózik az új Apple AirPods

2019.03.21. 10:07

Vezeték nélkül tölthető tokkal is elérhető az új modell.

Szokatlan, de ügyes taktikát választottak a kevésbé fontos termékfrissítések bejelentésére az Apple sajtósai: egymás után a szerdai volt a harmadik nap, hogy bemutatottak valami újdonságot. Hétfőn az új iPadek váltak hivatalossá, kedden a frissített iMac gépeket leplezték le, szerdán pedig a második generációs AirPods vezeték nélküli fülhallgatóval álltak elő.

Apple AirPods (2019)Forrás: Apple

Az új füles első pillantásra körülbelül úgy néz, mint az elődje, de persze több újdonságot is hozott. A kütyüt már egy H1 névre keresztelt chip hajtja, amelynek köszönhetően a viselője hangparanccsal is aktiválhatja a Sirit. Az első generációs modellnél ez nem így működik, azt először egy dupla koppintással fel kell ébreszteni, mielőtt lehetséges volna tárgyalni a hangasszisztenssel.

Ami ennél jóval fontosabb, hogy párosított állapotban a fülhallgató kétszer gyorsabban tud átváltani egy másik eszközzel való használatra, továbbá Bluetooth 5.0-s eszközhöz párosítva egy helyett két órányi beszélgetési időt kínál. További újdonság, hogy a vásárlók a csak Lightning porton keresztül tölthető tárolódoboz mellett már vezeték nélkül tölthető tárolódobozzal is megvehetik a kütyüt.

Jó hír lehet az első generációs AirPods tulajdonosainak, hogy a Wireless Qi szabványú tárolódoboz kompatibilis a füleseikkel.

A második generációs Apple AirPods a jövő héten kerül piacra: a klasszikus töltődobozzal vásárolva 159 dollárba, míg vezeték nélkül tölthető dobozzal egybecsomagolva 199 dollárba kerül majd. A vezeték nélküli töltődoboz külön is kapható lesz, 79 dolláros áron.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!