Vírusirtót készített az Apple számítógépeire a Microsoft

apple macbook laptop notebook
Vágólapra másolva!
Mint a mondás is tartja, az élet a legjobb rendező.
Vágólapra másolva!

Erősen elcsitult mára a Mac vs. PC háború, amelynek során az Apple-pártiaknak az volt az egyik nagy érvük a macOS rendszerű számítógépek mellett, hogy azok nem lesznek vírusosak. Ez részben igaz volt, hiszen a bűnözők és rosszindulatú egyének általában nem vették a fáradtságot a Maces kártevők írására.

Forrás: Tranmautritam / Pexels

A helyzet mára kissé megváltozott, hiszen a macOS hiába rendelkezik egy számjegyű piaci részesedéssel, a tulajdonosai általában felettébb fizetőképesek, így megéri például zsarolóprogramokkal célba venni őket. Emellett az üzleti szférában is nőtt a Macek használata, rengeteg jól menő cég osztogat ilyeneket a tápláléklánc felsőbb részén lévőknek.

Akármi is legyen a helyzet, egyre fontosabb, hogy legyen aktív kártevővédelem az Apple-féle számítógépeken.

Éppen ezért is a Microsoft átírta a Windows Defender kombinált biztonsági szoftverét macOS-re, szerdán pedig elérhetővé tette a vállalati felhasználók számára az első béta verzióját. Az érdeklődőknek egyelőre manuálisan kell jelentkezni a zártkörű tesztelésébe való bekerüléshez.

Nem tudni, hogy a szoftver elérhető lesz-e majd a fogyasztók számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!