Ilyen egy tökéletes médialejátszó

Az informatív kijelző lekapcsolható.

Az idők során oly sok minden mellett a zenei tartalmak fogyasztása is jelentősen átalakult. A hanglemezek után a kazetták forradalma következett, amit a kilencvenes években a digitális hanghordozók elterjedése követett. Ezeknek a rendszereknek (CD, DAT, Mini Disc) tulajdonképpen az Apple ásta meg a sírját, amikor 2000-ben bemutatta az iPodot, amely az első igazán sikeres médialejátszó volt a piacon. Ki kell emelni, hogy akkorra már léteztek ilyen termékek, de az a könnyed kezelhetőség, ami a teljes hatalomátvételhez kellett, először az Apple lejátszójánál jelentkezett.

Azóta természetesen a digitális zenei formátumok hihetetlen mértékben elterjedtek, olyannyira, hogy a hagyományos, zenei formátumok szinte teljesen a perifériára szorultak. Eltekintve persze egy erős kisebbségtől, akik továbbra is a vinyl lemezben vagy a CD-ben hisznek.

Marantzos vonalak, USB-csatlakozó az előlapon Forrás: Origo

Ezekre a változásokra reagálva sok gyártó megcsinálta a saját médialejátszóját, és ebbe a sorba állt be már rég a Marantz is, akinek sokadik generációs termékét, az ND8006-os típusszámú hálózati CD-lejátszót kaptuk most kölcsön egy kis teszt erejéig.

Külső tulajdonságok

A lejátszó besorolása elsőre kicsit fura lehet, de a „hálózati CD-lejátszó” címet megértjük, amint meglátjuk. A médialejátszóknál megszokottól eltérően ugyanis egy CD-fiókot is találunk, amit megpillantva első körben örültünk, hiszen egy háromszázezer feletti árkategóriás készüléknél arra számítottunk, hogy ebbe magas felbontású audiolemezeket is helyezhetünk majd (SACD-re gondoltunk például), de sajnos csalódnunk kellett. A készülék csak CD-lemezeket játszott le, így a komolyabb felbontású zenéket az otthoni szerverünkről voltunk kénytelenek meghallgatni – bár persze egy hálózati multimédia-lejátszó tesztjénél ez nem túl meglepő irány.
A lemezfiók alatt egy nagyon informatív pontmátrix kijelzőt találunk, a két oldalán található kezelőgombok vagy a távvezérlő segítségével teljes mélységében vezérelhetjük a készüléket, ami azért is fontos, mert videokimenete nem lévén, monitorra nem köthetjük azt.

A hátlapon a csatlakózók tengere Forrás: Origo

Van viszont számtalan audio- és digitális ki- és bemenete. A hátlapon a digitális szekcióban két optikai, egy koaxiális és egy USB-bemenetet találunk, kimenet pedig egy optikai és egy koaxiális van. Analóg kimente sem csak egy pár van, hanem kettő. Az egyik fix, a másik változtatható – utóbbival kikerülhető az előerősítő, és direkt végfokra is köthetjük a készüléket, „házon belül” megoldva a hangerő-szabályozást. Ezek mellett a wifiantennák, a vezetékes hálózat csatlakozója és a kötelező elemek találhatóak itt (hálózati csatlakozó, távvezérlés, stb.). Az előlapon pedig egy USB áll rendelkezésre az azonnali zenehallgatáshoz.

A készülék maga a szokásos Marantz-formákat hozza, csupán a ház súlyából következtethetünk arra, hogy ez bizony nem egy átlagos készülék.

Működés közben

Bekapcsolás után érdemes a net beállításával kezdeni. Mi ezt kihagytuk, mert vezetékes hálózatra kötöttük a rendszert, így garantálva a maximális sávszélességet, ezután már láttuk is az otthoni Qnap NAS-on létrehozott állományokat. Emellett természetesen TuneIn internetes rádiórendszert is használhatunk, és csaknem minden online stream alkalmazást kezel az ND8006-os, úgyhogy egy mobil segítségével is zenélhetünk rajta, de erről majd egy kicsit később.

Szóval ráeresztettük a szerverünkön tárolt zenéket.

Az MP3-fájlokat nem is nagyon érintjük, az olyan volna, mint egy Ferrarival a belvárosi forgalomban kocsikázni, szóval a FLAC-fájlokkal kezdtük az igazi tesztet. Nagyon szépen szólt a rendszer. A Dalí nevű hangfalgyártó 4-es számú referencialemezéről készítettünk veszteségmentes másolatot, és az az igazság, hogy tényleg gyönyörűen szólt. Eva Cassidy Aint no Sunshine-ja alatt a gitár és az ének olyan élő volt, mintha a hölgy beköltözött volna a nappalinkba. A következő szám a Did Trouble Me volt Tom Jones előadásában. Itt a mélyhangok voltak napirenden. Feszes, pontos, de mindent átitató dobogás volt ez, nem az az erőtlen vagy túltolt rettentet, amit olcsóbb rendszereknél vagy az autotuning show keretében hall az ember.

Az informatív kijelző lekapcsolható Forrás: Origo

Ennél már csak akkor hallottunk szebb hangzást, amikor betöltöttük az eredeti Dalí CD-t. Akkor megértettük, hogy minek is van ezen a készüléken az a lemezfiók. Nem azért, hogy ha valaki lusta, ne kelljen beállítania a hálózatot. Azért, mert hiába állítja be, hacsak nem magasabb felbontású anyagokról digitalizál, szinte képtelenség egy szépen megírt CD hangminőségét digitálisan megőrizni.
De, hogy a magasabb felbontásról is essen szó, kipróbáltuk azt is. DSD-fáljokkal hajtottuk meg a rendszert, és az az igazság, hogy itt egy picit még mindig tudtunk javítani a minőségen. Persze lehet, hogy csak a forrás volt jobb. A Sting- és a Police-válogatás SACD-jéről készített állományok még egy picit ráemeltek az élményre – ezen a szinten természetesen minimális különbségekről beszélhetünk csak, de azok megvoltak.
Leginkább a részletezettség javult, külön lehetett választani minden egyes hangszert, a gitár pedig egyenesen gyönyörű volt.

Egy kis online

A mobilos online zenehallgatásnak is adtunk egy esélyt, hiszen a Spotify már szinte mindent kiszorított a piacról. Mi mégsem azt, hanem a minőségi tömörítésre szakosodott Tidalt próbáltuk ki. Azért pedig, hogy a hazai zene rajongói se maradjanak összehasonlítási alap nélkül, kiválasztottunk egy kultikus előadót, Deák Bill Gyulát. A Rossz vér című számát Tátrai Tiborral együtt jegyzik, és szerintünk a magyar blues egyik alapköve. Nos, aki szereti ezt a számot, az mindenképpen hallgassa meg jó minőségű forrásból, jó minőségű rendszeren.

Nem egy üres doboz az egész, egy mininyákkal, mint sok hasonló termék Forrás: Origo

Elmondani sem lehet a különbséget, ami egy mobilos headsettel és egy ilyen lejátszóról, tisztességes hangfallal történt meghallgatás közt található. Pedig itt aztán nincs nagyzenekar, nincsenek zenészhegyek. Gitár, dob, ének, ennyi. De ez olyan csodásan összeáll, olyan gyönyörűen szól, hogy az ember teljesen beleéli magát Bill bácsi sanyarú gyermekkorába.

Kinek ajánljuk?

Akik otthon, munkahelyen, nyaralóban egy öklömnyi Bluetooth-hangfalon hallgatják a telefonjukról a Balázs show-t, vagy ne adj' isten a telefon saját hangszóróiról recsegtetik a Jay-Z számait, azok valószínűleg nem ezt a készüléket keresik. A Marantz ND8006-os mindenképpen egy teljes értékű hifirendszert kíván – de legalábbis egy nagyon jó minőségű fejhallgatót –, hogy meg tudja mutatni, mit is tud valójában. Így tehát nem elég, hogy ki kell adni érte 380 000 forintot, de ezt még tetézni kell további komoly összegekkel, így mindenképpen azoknak ajánljuk, akik a minőségi zenehallgatás irányában komolyan elkötelezték magukat. Ők viszont biztosan nem fognak csalódni, ha megvásárolják. Hátrányként talán csak az SACD olvasásának hiányát tudnánk kiemelni, illetve azt, hogy a többcsatornás MKA-fájlokkal nem tud mit kezdeni a készülék.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!