Az önvezető autók magyar fejlesztése az amerikaival egyenértékű

Palkovics László
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.
Vágólapra másolva!
Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában azt mondta, az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű.
Vágólapra másolva!

A miniszter szerdán érkezett ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy elmélyítse a kétoldalú tudományos kapcsolatokat, és népszerűsítse a magyar innovációt. Elsőként csütörtökön a kaliforniai Szilícium-völgyet kereste fel, ahol magyar és amerikai tudósokkal találkozott, valamint előadást tartott a Berkeley Egyetemen, és látogatást tett két kutatólaboratóriumban is.

– mondta Palkovics László a Berkeley Egyetem lézergyorsító laboratóriumában csütörtökön tett látogatásáról.

A laboratóriumban – angol nevének rövidítése: BELLA – 13 Nobel-díjas fizikus dolgozott, és itt készítették el az első lézergyorsítót.

– mondta a miniszter.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

A BELLA-labor egyik munkatársa magyar: Tóth Csaba a lézerfizika és kvantumelektronika szakértője, akivel Palkovics László találkozott is. A tárcavezető még hat másik magyar tudóssal beszélgetett.

Valamennyien tagjai az Egyesült Államok Szilícium-völgyi Innovációs és Tudományos Társaságának,

amelyet a San Francisco térségében tevékenykedő magyar tudósok, mérnökök, orvosok és innovációs szakemberek hoztak létre 2018 júniusában.

Palkovics László azt mondta,

a társaság küldetése a magyar tudósok kapcsolattartásának elősegítése,

közös projektek megkönnyítése, a magyarországi és amerikai tudományos műhelyek közötti kapcsolatok fejlesztése. A miniszter szerint fontos a társaság szakembereivel való találkozás, mert sokat tesznek a magyarországi kutatókért.

– mondta.

Palkovics László csütörtökön előadást tartott a Berkeley Egyetemen, ahol – az egyetem meghívására – részt vett a magyarországi önvezető autók gyártásáról és teszteléséről rendezett szimpóziumon.

– mondta a szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók előtt.

Az előadás után azt mondta: „Be tudtuk mutatni, hogy az önjáró járműrendszerek kutatása és fejlesztése Magyarországon az amerikaiéval egyenértékű.”

A Berkeley-n elmondott beszédében a miniszter többek között beszélt arról is, hogy Magyarországon 1700 amerikai vállalat működik, több mint százezer embernek adva munkát.

– mondta.

Pénteken Palkovics László jelenlétében a Kalifornia Egyetem Irvine-ban lévő kutatóközpontjában együttműködési megállapodást írnak alá a szegedi, az irvine-i és egy párizsi egyetem között.

A közös kutatások arra irányulnak, hogyan lehet az atomerőmű kiégett fűtőelemeit gyorsan lebontani.

A kutatásban a szegedi ELI Alps lézerlaboratórium vesz részt.

Los Angelesből Palkovics László Bostonba utazik, ahol szintén egyetemi kutatókkal, tudósklubok képviselőivel, üzletemberekkel találkozik.