1,3 milliárdnyi Apple-kütyüt lopott a céges könyvelő

apple iphone smartphone woman bed okostelefon
Vágólapra másolva!
És ez csak akkor tűnt fel, mikor tőzsdére akart lépni a foglalkoztatója.
Vágólapra másolva!

A nagyobb vállalatoknál megfelelő pozíciókban dolgozók meghökkentően nagy értékű lopásokat képesek ép bőrrel megúszni, ha pedig lebuknak, akkor a vesztüket gyakran a puszta kapzsiságuk okozza. Így járt a kanadai Wescom Solutions techcégnél dolgozott Nadia Minetto is: 2011 őszétől kezdve 30 hónapon át a céges bankkártyájával vásárolt iPhone és iPad eszközöket, majd eladta őket egy Gabriel Fung nevű illetőnek, aki cserébe boltoknak és nagykereskedőknek passzolta tovább az árut. Fungot úgy ismerte meg a nő, hogy neki adta el az első, céges bankkártyával lopott iPadet.

A kép csak illusztráció Forrás: Bruno Cervera / Pexels

Minetto két és fél év alatt 5321 iPadet és 4942 iPhone-t vett a céges bankkártyával, összesen olyan 6 millió kanadai dollár, durván

1,3 milliárd forint értékben.

A könyvelőnek úgy sikerült ilyen sokáig elkerülnie a lelepleződést, hogy ő felelt a céges bankkártyákért, a Wescom sora pedig olyan jól ment, hogy fel sem tűnt a pénz elszivárgása. A nő akkor lepleződött le, mikor a vállalat a tőzsdére lépés mellett döntött, a folyamat részeként pedig egy harmadik fél átvilágította a pénzügyeit.

Az ilyen gigalopások feltárása után általában az történik, hogy a munkáltató feljelenti az enyves kezű dolgozóját a rendőrségen, azonban a Wescom inkább egyezséget kötött Minettóval: ha odaadja a cégnek a két luxusautóját, továbbá egyéb módokon megtérít annyi kárt, amennyit csak tud, akkor nem kerül bíróságra az ügy.

Viszont a cég megengedte, hogy megtartsa a házát, továbbá az Audi és a Mercedes helyett vásárolt, 30 ezer kanadai dolláros (6,4 millió forintos) kocsiját.

Minetto a meghökkentő nagyvonalúság ellenére úgy döntött, hogy eltitkol néhány az esetében kicsinek mondható tételt a bűnlajstromáról, azaz megsértette a megállapodás feltételeit. Erre fény derült, így mégis pert kapott a nyakába. A házát már 2015-ben elkobozta a volt munkáltatója javára a bíró, a napokban pedig jó 5 millió kanadai dolláros kártérítési kötelezettséget tett Fung nyakába a lopott eszközök megvásárlása miatt.

Plusz úgy döntött, hogy mindeközben Minetto ugyanennyi kártérítéssel tartozik Fungnak.

A slusszpoén pedig az, hogy a fentiekből sejthetően Minettót nem jelentette fel a Wescom a rendőrségen: az elmúlt évekbeli pereskedés nem bűnvádi eljárás, hanem polgári per formájában történt, azaz a nő nem fog rácsok mögé kerülni a gigalopásért.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!