Hatalmas sikernek bizonyultak a Samsung Galaxy A szériás mobilok

Vágólapra másolva!
A jelek szerint nagy kereslet mutatkozik az új Galaxy A szériás okostelefonokra, Indiában különösen népszerűek.
Vágólapra másolva!

A Samsung tavaly döntötte el, hogy alaposan felrázza a középkategóriás kínálatát, és ennek keretében sok olyan funkciót és újítást kínál majd, ami még a csúcskategóriában sem elérhető. Ezt a Galaxy A szériás okostelefonok azóta újra és újra bizonyítják, a Samsung pedig komoly marketinghadjáratot is indított a Galaxy A széria mellett.

A jelek szerint a dél-koreai gyártó stratégiája kifizetődő, ugyanis a Samsung indiai leányvállalatának elnöke nemrég megerősítette, hogy csak Indiában már több mint 2 millió Galaxy A mobilt adtak el. Pedig a statisztikában még csak az A10, az A30 és az A50 szerepel, és ezt a számot alig több mint 40 nap alatt sikerült elérni.

Forrás: Expert Reviews

Amint a többi Galaxy A mobil is megjelenik, a Samsung szerint az eladások túlszárnyalják majd a várakozásokat.

Ez a 2 millió modell egyébként 500 millió dollárnyi árbevételt hozott a Samsungnak, a cél pedig 4 milliárd. Figyelembe véve az eddigi eredményeket, tényleg úgy tűnik, hogy a Samsung a vártnál hamarabb teljesíti majd a kitűzött célt.