Nagyvonalú gesztust tesz a Google

google pixel 3 xl okostelefon
Google Pixel 3 XL
Vágólapra másolva!
Automatikusan töröltethetőek lesznek a keresési előzmények és a helyadatok.
Vágólapra másolva!

A „magánszférát sértő cég" szókapcsolat hallatán elsőre a többségnek valószínűleg a Facebook jut az eszébe, azonban a Google sem kutya ezen a téren, jó néhány téren a közösségi hálózatnál is többet tudhat a felhasználókról. Sokaknak derenghet, hogy néhány évvel ezelőtt még a Google járt a Facebook cipőjében, a vállalat volt a mindenki után kémkedő Nagy Testvér a köztudatban. Időközben az adatgyűjtési praktikái semmit sem változtak, egyszerűen csak manapság a Facebookot ekézi mindenki.

A kép csak illusztráció (Google Pixel 3 XL) Forrás: Google

A témára rátérve a Google bejelentette, hogy a magánszféra védelmének bajnokaként szükségét látta néhány új opció bevezetésének. A közeljövőtől kezdve a felhasználók bekapcsolhatják majd, hogy negyedévente vagy másfél évente automatikusan törölje a mentett helyadataikat, továbbá az internetes- és alkalmazástevékenységeiket.

Ennél is jobb hír a magánszférájukat védeni próbálóknak, hogy a két típusú információ gyűjtése már nagyon régóta szüneteltethető, a korábban begyűjtött adatok pedig töröltethetőek a Google szervereiről.

A lehetőségeket az androidos Google-beállítások mobilapp Google-fiók → Adatvédelmi beállítások áttekintése oldalán, vagy ezen a weblapon találják az érdeklődők.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!