A V50 ThinQ 5G-től várja az áttörést az LG

2019.05.04. 19:47

Nem zárt jó negyedévet az LG mobilos részlege, de sokat várnak a V50 ThinQ 5G-től.

A mobilpiac egyes szakértők szerint nehéz időket él, ugyanis az Apple, a Samsung és a Google eladásai is csökkennek a globális piacon. Az LG-nél már jóval régebben beütött a baj. Bár maga az LG régóta szárnyal, a mobilos részlege azonban szenved, és 2019. január és március között is veszteségesnek bizonyult.

Az LG pozitív szemlélettel áll a helyzethez, a működési veszteség ugyanis csökkent 2018. utolsó negyedévéhez mérten.

Forrás: 9to5Google

Viszont rosszabb a helyzet, mint egy évvel korábban. A tavaly év eleji 127 millió dolláros veszteség ugyanis 180 millióra nőtt (és az árbevétel is csökkent). Az LG ennek ellenére ragaszkodik hozzá, hogy az újraszervezések jól haladnak, és így a mobilos divízió újraépítése is. A gyártás egy részét Dél-Koreában Vietnam területére költöztették.

Bár a G8 ThinQ eredményeire nem tértek ki, arra számítanak az LG-nél, hogy a V50 ThinQ 5G meghozza majd a várt áttörést a második negyedév során. Dél-Koreában a csúszás ellenére is megjelenik a készülék május elején.

Az LG többi részlege továbbra is jól teljesít, így az LG Electronics összessített árbevétele több mint 13 milliárd dollár volt, a működési nyereség pedig nagyjából 800 millió dollár.