Nem késő megmenteni a Windows Áruházat

2019.05.07. 10:06

Jelen formájában irreleváns a felhasználók java számára.

A Microsofttal kapcsolatos híreket követők számára feltűnhetett, hogy az elmúlt években elég kevés szó esett a Windows 10 beépített programboltjának, továbbá a rendszerrel együtt elérhetővé vált, univerzális alkalmazások jövőjéről.

Microsoft ÁruházForrás: Origo

A vállalattal kapcsolatos témákra szakosodott Paul Thurrott újságíró a napokban megpedzegette, hogy szerinte nem véletlenül van így, érzése szerint a belátható jövőben ha nem is fog eltűnni a Windows Áruház, de jelentősen átalakulhat.

Ennek a hátterében egy nagyon egyszerű probléma áll: a Windows 10-et használók óriási táborát egyszerűen nem érdeklik a modern alkalmazások, emiatt pedig a komoly fejlesztők sem hajlandóak energiát fektetni abba, hogy minőségi UWP-alkalmazásokat készítsenek. Ez a két tényező pedig egy klasszikus, ördögi kört eredményez.

Régebben a fejlesztők egy része azért szánta rá magát az univerzális appok készítésére, mert a Windows 10 Mobile miatt láttak lehetőséget az üzleti sikerre, de a mobilos rendszer már rég halott.

Thurrott spekulációja szerint a Microsoft valamikor a nem túlságosan távoli jövőben többé-kevésbé nyugdíjba küldheti majd az univerzális keretrendszert, helyette csak klasszikus alkalmazások és játékok lehetnek majd elérhetőek a Windows Áruházból.

Újból kiemelnénk, hogy mindez csak feltételezés a részéről, de elég sok ráció van a gondolatmenetében. A Windows Áruháznak üzemeltetési költségei vannak, azonban jelenleg nem képes betölteni a célját, gazdaságilag nem tűnik indokoltnak a fenntartása.

Üzleti potenciál továbbra is bőven van az Áruházban, de muszáj változtatni a kínálatán, hogy releváns legyen a felhasználók számára.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!