Új dizájnt kapott az Android Auto

Vágólapra másolva!
Emellett sötét móddal és sok egyéb aprósággal is frissült az Android Auto.
Vágólapra másolva!

A Google komoly frissítést jelentett be az Android Autóhoz, amely ráadásul már le is tölthető. A 2015-ös indulása óta az Android Auto már több mint 500 autómodellen támogatott, nem kevesebb mint 50 márkától.

Az új Android Auto új dizájnt hozott magával, és minden kompatibilis autó meg is kapja ezt még idén nyáron. A frissítés sötét módot is hoz magával, színes elemekkel és könnyen olvasható betűtípusokkal.

Forrás: Google

Az Android Auto felhasználói emellett látják majd a lépésenkénti navigációt, vezérelhetik az appjaikat és a mobiljukat, ugyanarról a képernyőről. Az elindulás után pedig azonnal folytatódik a médiatartalmak lejátszása, valamint egyből megjelenik a választott navigációs app.

Az új navigációs sáv ezen felül könnyebbé teszi az appok kezelését, valamint a hívások fogadására is van lehetőség ugyanazon képernyőn, amelyen a navigációs útmutató és a lejátszóvezérlők is megjelennek.