Könnyű javítani a Google Pixel 3a-t

2019.05.12. 20:47

Az iFixit boncolása szerint legalábbis könnyebb, mint a többi mai okostelefont.

Nemrég érkezett meg a Google Pixel 3a és Pixel 3a XL, emiatt aztán természetes, hogy az iFixit szakemberei is darabokra szedték ezeket.

A tapasztalataik szerint mindkettő hasonló konstrukcióban készült, a javíthatósági skálán 10-ből 6 pontot kaptak. Ez nem valami magas, de ami azt illeti, ezeket a mobilokat könnyebb javítani, mint a legtöbb mai modellt.

Forrás: iFixit

A legtöbb alkatrész moduláris, és könnyedén cserélhető. A kijelző is egészen könnyedén kiszedhető, bár vékony, és könnyen sérül. Az akku szintén viszonylag egyszerűen cserélhető, és speciálisabb szerszámokra sincs szükség. A csatlakozókábelek viszont hosszúak és vékonyak, könnyen sérülhetnek.

Nagy ritkaság, hogy magas hő nélkül is meg lehet bontani a készülékházat, illetve kiderült, hogy a kijelzőt a Samsung gyártja, a RAM-ot és a tárhelyet a Micron. Pixel Visual Core pedig nem jár ezekhez a készülékekhez. Titan M biztonsági chip azért akad, és az USB-C port is cserélhető. A vibrálásért felelős motor persze jóval gyengébb, mint a drága modellekben.