Ezúttal netbookot készített a GPD

gpd pocket 2 max netbook
GPD Pocket 2 Max
Vágólapra másolva!
Nem halt ki teljesen a tiszavirág-életű termékkategória.
Vágólapra másolva!

Olvasóink jókora része valószínűleg emlékszik rá, hogy olyan tíz évvel ezelőtt óriási számok voltak az Intel Atom processzoros netbookok. Ennek két fő oka volt: a méretük és könnyűségük miatt az akkori tipikus laptopokhoz képest nagyon könnyen hordozhatóak, ráadásul számottevően olcsóbbak is voltak. Cserébe a működési sebességük és az ergonómiájuk hagyott némi kívánnivalót maga mögött, de ezek a negatívumok nem tántorították vissza az olcsó notebookra éhezők jókora részét.

GPD Pocket 2 Max Forrás: GPD

A netbookok már jó néhány évvel gyakorlatilag eltűntek a piacról, ami részben a normál méretű laptopok árának a mérséklődésével, részben pedig a táblagépek megjelenésével magyarázható. A netbookokat a legritkább esetben vásárolták munkajellegű célra, inkább csak tartalomfogyasztásra használták azokat, erre viszont a netbookoknál kisebb és könnyebb tabletek is megfelelhetnek.

GPD Pocket 2 Max Forrás: GPD

Ettől függetlenül nem halt ki teljesen a termékkategória, az igazán mini számítógépek készítésére szakosodott GPD a napokban bemutatott egy új modellt.

Érdekességként ez a cég eddigi legnagyobb kijelzővel szerelt számítógépe.

A csupán 680 grammot nyomó Pocket 2 Max különböző konfigurációinak az árairól még nincs információ, de a specifikációk alapján egyértelmű, hogy nem valamiféle hiperolcsó eszköznek szánják:

  • a 8,9 hüvelykes kijelzője 2560×1600 pixeles,
  • a processzora a kétmagos és négyszálas Intel Core m3-8100Y,
  • a memóriája 8 vagy 16 gigabájt,
  • a háttértára 256 GB – 1 TB közé eső NVMe SSD,
  • a bekapcsológombjában pedig ujjlenyomat-olvasó is található.

A 9200 milliamperes akkuval szerelt netbook egyetlen nagy hiányossága, hogy nincs benne kártyaolvasó, de külső olvasót USB-A és USB-C porton is rádughatnak a vásárlók. Külső kijelző microHDMI porton csatlakoztatható a géphez, a wifije pedig ac-szabványú.

Egyelőre nem világos, hogy a GPD Pocket 2 Max mikor és hol válik elérhetővé.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!