Az amerikaiak többsége már mobilon szeret játszani

2019.05.13. 06:27

A gamerek átlag életkora 33 év, és átlagosan 14 éve játszanak. Emellett egyre többet költenek játékokra.

Egy ideje már tudjuk, hogy egyre népszerűbbek a mobilos játékok, azonban az ESA legutóbbi tanulmánya bebizonyította, hogy konkrétan mennyire. Az amerikai gamerek 60 százaléka ugyanis már mobilon játszik.

Eközben éves szinten 20 százalékkal többet költenek in-app vásárlásokra, de más érdekes statisztikák is akadnak.

Az átlagos amerikai játékos 33 éves, az okostelefonján szeret játszani, és sokat költ tartalmakra. 20 százalékkal többet, mint tavaly, és 85 százalékkal többet, mint 2015-ben.

A 43,4 milliárd dolláros, 2018-ban mért költekezés nagyrészt tartalmakra ment el, nem hardverekre vagy kiegészítőkre.

Forrás: Razer

Kiderült az is, hogy az amerikai felnőttek majd 65 százaléka, vagyis több mint 164 millió ember szokott játszani. A legnépszerűbbek az alkalmi játékok, sokan azért PC-n és konzolon is játszanak, nem csak mobilon.

Furcsa módon a legnépszerűbb játékok nem igazán mobilbarát formátumúak, ugyanakkor az alkalmi időtöltés királykategóriáját a mobilos játékok adják. A statisztikák szerint egyébként a szülők 90 százaléka nézi, hogy mivel játszik a gyereke, 57 százalék szívesen játszik vele közösen, legalább hetente. 74 százalékuk úgy gondolja, a videojátékok a gyerek tanulását is segítik. Videojátékokkal pedig már rég nem csak férfiak játszanak, a gamerek 46 százaléka nő a felmérések szerint. A teljes tanulmányból további érdekességek is kiderülnek.