Kijelzők is kerültek a Louis Vuitton kézitáskáiba

louis vuitton canvas of the future
Vágólapra másolva!
Az okostelefonok kiegészítőjeként működhetnének a megjelenítők.
Vágólapra másolva!

Váratlan innovációval rukkolt elő a Louis Vuitton luxusmárka, a világ első hajlítható kijelzős okostelefonját elkészített Royole közreműködésével beépített megjelenítővel ellátott táskákat kíván piacra dobni. A koncepció nem saját kútfőből jött, a kínai gyártópartner már a hajtogatható mobiljának a bejelentésekor mutogatott egy flexibilis kijelzővel ellátott táskát, a Louis Vuitton figyelme csak ráterelődött a megoldásra.

Forrás: Louis Vuitton / Instagram

Mindez persze végső soron nem sokat számít, a luxusmárka kétféle táskát kíván majd piacra dobni. Az egyikben kettő darab különálló kijelző van, mindkét hajlítható AMOLED 1920×1440 pixel felbontású. A másik típusban csak egy darab, cserébe nagy átlójú megjelenítő került, ennek a panelnek felbontása nem tisztázott.

A vállalat szerint a Cruise 2020 eseményen bemutatott, Canvas of the Future néven emlegetett kézitáskák mögött az az ötlet, hogy az okostelefonok másodlagos kijelzőiként funkcionálhatnának. Egyelőre prototípus fázisban vannak a termékek, így nem tökéletesen biztos, hogy ténylegesen elérhetővé is válnak, de a nyilvános bemutatásuk alapján aránylag komolyan gondolhatja a piacra dobásukat a Louis Vuitton.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!