Véget vetnének a mozis kamerázásnak

2019.05.20. 16:08

Emberi szemmel láthatatlan fényt használva babrálnának ki a kalózokkal.

A filmforgalmazók és a mozicégek továbbra sem voltak képesek leszámolni a potenciálisan nagy veszteséget okozó kamerázással, a helyzet megoldásáig pedig nem számíthatnak arra, hogy a jegyvásárlás helyett a warezolást preferáló közönségből bevételt fognak látni. A kamerázás legutóbbi áldozata a Bosszúállók: Végjáték volt, a mozikban való vetítésének az első napján sikerült valakinek levideóznia, majd feltöltenie az internetre. Rá egy nappal még egy Fülöp-szigeteki tévécsatorna is leadta a filmet, bár ez sejthetően nem volt jó ötlet, a film helyi forgalmazója rögtön jogi lépéseket tett a probléma megoldása érdekében.

Illusztrációs kép a Piracy Blockr működésérőlForrás: Ogilvy

A TorrentFreak beszámolója szerint a kínai Ogilvy és a Focus Film Media együttműködésében sikerült létrehozni egy olyan rendszert, amely technikai módon nyújt védelmet a filmek lekamerázása ellen.

A magyarázat szerint a Piracy Blockr úgy működik, hogy a filmek vetítése közben az emberi szem számára nem látható hullámhosszú fények is érkeznek a mozivászonról. Ezeket a kamerák szenzorai felveszik, és a fények valamilyen mértékben elmaszkolják a valódi képet.

Az elképzelés nem új, körülbelül tíz éve a Sharp és a japán Nemzeti Informatikai Kutatóintézet már bejelentettek egy ugyanilyen fejlesztést, azonban nincs információ arról, hogy mi lett a sorsa. Széles körben biztosan nem használják, ami alapján feltételezhető, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Jó kérdés, hogy a Piracy Blockr vajon praktikus megoldást jelent-e: milyen költséggel jár a bevetése, és ki lehet-e iktatni valamiféle a kamera lencséje elé helyezett színszűrővel.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!