Régóta hiányolt funkció érkezik az Android R-be

Vágólapra másolva!
Eléggé lemaradva, de jövőre végre görgető képernyőképekkel újíthat a Google.
Vágólapra másolva!

Sokan hirdetik, hogy a Google-féle gyári Android sokkal jobb, mint bármi más, ugyanis letisztult élményt kínál, kéretlen programoktól mentesen. Az utóbbi években a Pixel készülékek sajnos azt mutatják, hogy a Google-féle gyári Androidban elég sok a szoftverhiba, eközben pedig annál kevesebb a funkció.

A Google rengeteg funkciót csak erősen megkésve hoz el az Androidba, a nagy gyártók a saját készülékeiken rendre évekkel korábban elérhetővé teszik azokat.

Forrás: Tech Advisor

Remek példa a többablakos mód, amit a Samsung már 2013-ban elérhetővé tett a Galaxy Note 3-mal, de a Google csak 2016-ban adta hozzá az Androidhoz. A sötét mód kapcsán is lemaradásban van a Google, de egy újabb példa a görgető képernyőképek témaköre.

Az Android mérnöki feladataiért felelős alelnök, Dave Burke azonban elárulta egy tweetben, hogy végre az Android R-rel kapcsolatos teendőlistára ez utóbbi is felkerült. Tehát a jövő augusztusban debütáló Android R már görgethető képernyőképeket is tud majd készíteni. Eközben a Samsung, a Xiaomi, a OnePlus és más gyártók készülékein a funkció már rég használható. Természetesen azért jobb később, mint soha, és remélhetőleg a Google további extrákkal is feldobja a gyári Androidot.