Elérhető Magyarországon az Apple Pay

2019.05.21. 12:07

Elsőként az OTP ügyfelei vehetik igénybe a szolgáltatást.

Folytatja a nemzetközi piacokon való terjeszkedését az Apple érintés nélküli fizetőszolgáltatása, a mai napon Magyarországon és Luxemburgban vált elérhetővé az Apple Pay. Hazánkban jelenleg csak az OTP ügyfelei vehetik igénybe, de a CIB Bank már jelezte, hogy még az idén csatlakozni kíván a klubhoz.

Frissítés: megkeresésünkre az Erste Banktól azt az információt kaptuk, hogy "dolgoznak rajta, hogy heteken belül már akármelyik, arra alkalmas okos eszközzel egy érintéssel fizethessenek az ügyfelek bármilyen lakossági Erste bankkártyával." Mivel heteket ír a közlemény, ezért arra számítunk hogy akár már nyár elején elindulhat ez a szolgáltatás, a bármilyen bankkártya miatt pedig azt feltételezzük, hogy nem csak Mastercard, hanem Visa kártyákkal is lehet majd használni az Apple Payt majd a pénzintézetnél.

Forrás: AFP/Justin Sullivan

„Az Apple Pay egy biztonságos és gyors fizetési opció, ami OTP Mastercard és Maestro bankkártyákkal mostantól már Magyarországon is elérhető. Az Apple Pay segítségével a bankkártyás fizetés összes előnyét élvezheti iPhone, Apple Watch, iPad vagy Mac készülékén. Használata egyszerű, és olyan eszközökön működik, amiket Ön egyébként is minden nap használ" – olvasható az OTP webhelyén.

Luxemburgban szintén nem túlságosan rózsás az Apple Pay támogatottsága, első körben csak a BGL BNP Paribas ügyfelei számára vált elérhetővé.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!