Újból nagy siker volt a Telekom szupergyors toborzása

2019.05.21. 14:06

Lezajlott a Magyar Telekom Csoport második 24 órás gyakornoki kiválasztása. A hazai telekommunikációs szektor legvonzóbb munkahelyének választott Magyar Telekom egy nap alatt 27 gyakornokot szerződtetett. A toborzásra több mint 900 hallgató regisztrált, közülük 300-an jelentkeztek a 21 meghirdetett pozíció valamelyikére.

„Büszkék vagyunk rá, hogy egyedi toborzási programunk második alkalommal is eredményesnek bizonyult. A program által megszólított hallgatók száma önmagában is szép eredménynek számít, de legalább ilyen fontos visszajelzés digitális toborzási gyakorlatunk sikerességére, hogy a jelentkezők átlagon felüli skillekkel és kompetenciákkal rendelkeznek. A Telekom közel 500 gyakornokot foglalkoztat, akik közül később sokan a vállalatnál folytatják karrierjüket főállásban is. Most újabb 27 diák élhet azzal a lehetőséggel, hogy a technológia kínálta lehetőségek megragadásával a Telekom Csoportnál fejlődjön, jusson előrébb a karrierjében." – mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief HR Officere.

Forrás: Magyar Telekom

A Magyar Telekom Csoport instant toborzási megoldása a tavaly novemberi kampányt követően ismét sikeresen zárult, hiszen a lehetőség meghirdetését követően több mint 900 egyetemista regisztrált a vállalat Most gyakornokai névre hallgató microsite-ján. Ekkor a diákok még csak annyit tudhattak, hogy IT, mérnöki, gazdasági, illetve kommunikációs területekre keres gyakornokokat a vállalatcsoport.

A pozíciók május 16-án 10 órakor kerültek nyilvánosságra, ekkor kezdődött a kiválasztási folyamat. Első lépésként az online regisztrációt követően egy kompetenciamérő játékot kellett kitölteni a jelentkezőknek, melyet egy ismert gamer is tesztelt: aki folyamatosan nyomon követte a ​#mostgyakornoka Facebook csoport történéseit, Hunboxing Zsolti segítségével kaphatott ízelítőt a játékból.

Ezt követte az online videóinterjús kör, majd az eredmények összesítése után a HR-szakemberek 60 jelöltet hívtak be személyes interjúra másnap délelőttre a Telekom és a T-Systems közös székházába, az ország legnagyobb irodaépületébe. A meghirdetett 21 álláshelyre végül összesen 300 diák pályázott, közülük kerültek ki a Most gyakornokai. Videó is készült a toborzásról, aminek érdekessége, hogy a tavalyi kampány során kiválasztott Valastyán Áron gyakornok mutatja meg nekünk, hogy zajlott az a bizonyos 24 óra.

Áron a tavalyi toborzás kapcsán elmondta: „Maga a kiválasztás egy nagyon jó tapasztalat volt, nem kellett heteket várnom e-mailekre, felesleges köröket futnom. Ez a 24 óra olyan gyors volt, hogy igazán stresszelni sem volt időm. Most 3,5 napot dolgozom egy héten, úgy, hogy az óráimat teljesen rugalmasan oszthatom be."

Akik jelentkeztek a Most gyakornokának, de ezúttal nem találtak hozzájuk illő pozíciót vagy nem kerültek kiválasztásra, mostantól elsőként értesülhetnek a Telekom csoport további gyakornoki lehetőségeiről.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!