Megint ingyen javítgat az Apple

apple macbook pro iphone internet laptop notebook okostelefon
Vágólapra másolva!
Most a 13 hüvelykes MacBook Prók kijelzőhibáját orvosolja.
Vágólapra másolva!

Meglehetősen sok tervezési hibát sikerült összehoznia az elmúlt években az Apple mérnökeinek, a legutóbbi botrány idén januárban robbant ki. A „Flexgate" névre keresztelt jelenség 2016-os és 2017-es évjáratú MacBook Pro laptopokat érintheti, a fedél kinyitása és becsukása miatt megtörhet bennük az alaplapot és a kijelzőt összekötő szalagkábel.

A kép csak illusztráció Forrás: Tranmautritam / Pexels

A probléma miatt kétféle hibajelenség fordulhat elő: foghíjassá válhat a megjelenítők háttérvilágítása, vagy akár teljesen be is adhatják a kulcsot a kijelzők. A probléma javítása akár 600 dollárba is kerülhet, mivel a filléres szalagkábelt a rögzítési módja miatt nem lehet csak úgy kicserélni, helyette

egy teljesen új kijelzőpanelt kell beépíteniük a szervizeseknek.

A problémát egészen januárig aktívan titkolni próbálta az Apple, például törölgette a terméktámogatási fórumában hagyott panaszokat. Az ügy médiában való robbanása után ezt befejezték a moderátorai, viszont a cégnek csak tegnap sikerült elismernie a hiba létezését, és bejelentenie, hogy hajlandó ingyen javítani a 2016 októbere és 2018 februárja között értékesített, 13 hüvelykes MacBook Pro laptopok esetében.

Az Apple ettől függetlenül nem hajlandó beismerni, hogy konstrukciós hibáról van szó, helyette az állítja, hogy csak a kérdéses laptopok kis részét érinti a gond.

A tagadásnak jogi szempontból van jelentősége, hiszen ha csoportos pert indítanak a hiba miatt a fogyasztók, akkor egy nyilvánvaló beismeréssel pont is kerülne az ügy végére. A bíró kötelezné az Apple-t, hogy a már konkrétan érintettek helyett az összes potenciálisan érintett laptop esetében ajánlja fel az ingyenes javítási lehetőséget, ami nagyon-nagyon drága móka volna a cég számára.

Az Apple tájékoztatása szerint aki a saját költségén már javíttatta a laptopját, az felkeresheti a terméktámogatását a pénzvisszatérítési kérelmével. Az ingyenes javítási akció négy évvel a laptopok legelső eladása utánig érhető el.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!