Frissítik a OnePlus 7 Pro kameráit

Vágólapra másolva!
A OnePlus igyekszik még jobbá tenni az egyesek által kritizált kamerarendszert.
Vágólapra másolva!

A OnePlus 7 Pro 2019 egyik legjobb okostelefonja, azonban a gyártó eddigi legdrágább készüléke is, ami már átlépte egyes rajongóknál a lélektani határt. Éppen ezért a OnePlus igyekszik a lehető legtöbbet kihozni az eszközből.

A készülék leginkább a kamerarendszere miatt kapott kritikákat (az üzemidő mellett), amely bár jobb, mint az elődöknél, a csúcshoz még mindig nem ér fel.

Forrás: Mashable

A gyártó mérnökei igyekeznek szoftverfrissítés segítségével javítani az eredményeken, már a jövő héten befuthat az első ilyen csomag.

A tripla hátlapi kamera bár majdnem minden körülmény mellett jól teljesít, azért a Samsung Galaxy S10+-hoz nem ér fel. Az első vásárlók közül sokan panaszkodnak a OnePlus fórumán a minőségre – a cég egyik képviselője biztosította a felhasználókat, hogy jönnek a javítások.