Forradalmi újítás, vagy zsákutca az összehajtható kijelzős laptop?

lenovo thinkPad x1
Lenovo ThinkPad X1
Vágólapra másolva!
Tavaly kezdtek el szállingózni a hírek arról, hogy hamarosan felbukkanhatnak a kihajtható telefonok, és az év elején néhány gyártó elő is állt működőképes termékével. Bár egy kicsit megcsúsztak a dologgal, de jó eséllyel idén már meg is lehet vásárolni az első ilyen készülékeket. De vannak, akik még ennél is nagyobban gondolkodnak, szó szerint, ugyanis egy ideje már arról is pletykálnak, hogy néhányan komolyan dolgoznak a hajlítható laptopokon.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban pedig a Lenovo be is mutatta az első ilyen példányt, amelyet sokan forradalminak neveznek, egy olyan eszköznek, amely megváltoztathatja a számítógép-használatot, és a tartalomfogyasztási szokásokat. De tényleg így van ez?

Eddig nem az volt?

Mindenki joggal vonhatja össze a szemöldökét, mikor az "összehajtható" laptopról hall, hiszen a hordozható számítógépek évtizedek óta ilyenek (1982-ben mutatták be az ausztrál Dulmont Magnumot, ami az első ilyen felépítésű masina volt), azaz, hogy a képernyőjük rácsukható a billentyűzetre és magára a hardverre.

Lenovo olvasatában így néz ki. Forrás: Lenovo

Az új modelleknél viszont nincs különálló billentyűzet, hiszen az egész felület egy nagy képernyő, olyan mintha egy nagy tablettel dolgoznánk, amit félbe lehet hajlítani.

Mire jó?

Ennek köszönhetően az ilyen termékek használhatóak tabletként, sőt akár monitorként vagy televízióként, ha egy állványra pakolják őket, illetve hagyományos módon hordozható számítógépként is. Ilyenkor a képernyő egyik fele beviteli üzemmódba kapcsol, azaz megjelenik rajta egy virtuális billentyűzet, egérpad, vagy akár rajztábla. Az ilyen típusú mobil számítógépeket fejlesztő cégek munkatársai szerint a kihajtható laptop ennek köszönhetően rendkívül sokoldalúan használható, és gyakorlatilag olyan, mintha több eszközt zártak volna egyetlen készülékházba. A hordozása pedig pofonegyszerű, ugyanis csak össze kell csukni, mint egy könyvet, és máris lehet betenni a táskába.

Mindenre és semmire

Viszont elnézve a Lenovo hajtogatható tablet-tv-monitor-laptopját, az emberben inkább az az érzés fogalmazódik meg, hogy egy ilyen hibridet igazán jól semmire sem lehet használni. Tabletnek túl nagy 13,3 inches képátlójával, kizárt, hogy egy ilyen eszközt kényelmesen lehessen fogni hosszú távon, még akkor is, ha a súlyát sikerül egy kilogramm körül tartani, mint ahogyan azt a gyártó ígéri. Ez a méret viszont monitornak és tévének pedig kicsi. Számítógépnek is, ugyanis ha félbe hajtjuk, hogy megjelenjen a billentyűzet, akkor kapunk egy mini, gyakorlatilag az első netbookokat idéző, 9,6 inches képátlójú eszközt. Ez mindössze 24 centiméter széles, azaz annyira kicsi, hogy pötyögni még akkor sem lehetne rajta kényelmesen, ha rendes gombok lennének rajta.

Kinyitva nem több, mint egy tablet, így pedig laptop, egy nem túl kényelmes érintőfelületes billentyűzettel. Forrás: Origo

Mert hát amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a virtuális, csak egy kijelzőn megjelenő klaviatúra bizony kompromisszumok megkötését követeli a felhasználótól. Kipróbáltunk egy ilyen megoldást már korábban a Lenovo Yoga Book nevű eszközön, és azt tapasztaltuk, hogy bár rettenet látványos, viszont munkára nem az igazi, ugyanis vakon gépelni nem igazán lehet rajta.

Pedig a terméket valószínűleg a Lenovo munkára is szánja, hiszen erről tanúskodik, hogy ott virít rajta az üzleti gépeket magában foglaló ThinkPad család logója.

A cég azt állítja, hogy már a prototípus akksija is egy napos üzemidőt garantál, amit nem részleteztek, de elnézve a mai állapotokat, az energiaellátással nem lesz gond. Mint ahogyan a kép minőségével sem: az LG által gyártott hajlékony OLED panel 2K (1920x1440 képpont) felbontású. Az mondjuk jó kérdés, hogy az intenzív hajtogatást mennyire bírja majd, ugyanis pontosan ilyen jellegű problémák miatt késik egyelőre az összecsukható telefonok piacra lépése.

Elmarad a forradalom?

Több gyártó képviselői beszéltek már róla informális keretek között, hogy dolgoznak hajtogatható hibrid terméken, de az tény, hogy Lenovo meg is mutatta, hogy a valóságban is képes előállni egy ilyen eszközzel. Ez pedig bárhogy nézzük nagy fegyvertény, jelzi, hogy duzzad a cég az innovatív energiáktól, hogy tud és akar is költeni a fejlesztésekre. Ami végső soron komoly üzenet, mind a vetélytársaknak, mind a felhasználóknak, bár minket például nem nagyon kellett győzködni, mert a Lenovo Yoga C930-ra mind a mai napig párás szemmel gondolunk vissza kollektíve. De hogy visszatérjünk a címben feltett kérdésre: Jelenleg az a véleményünk, hogy a hajtogatható számítógépnek nincs igazán értelme.

Ha boltokba is kerülnek, az áruk biztos, hogy bődületes lesz, és a hajtogatásból extra funkciók inkább tűnnek felvágós villantásnak, mint valóban hozzáadott értéket adó szolgáltatásnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!