Munka reményében hackelte az Apple-t egy tini

laptop, gyermekek, macbook pro
A digitális világ könnyen elérhető élvezetet nyúlj. Pont ezért kell óvatosan bánni vele.
Vágólapra másolva!
Kétszer is, az első alkalommal még csak 13 éves volt.
Vágólapra másolva!

A nagyra tartott techcégekhez nagyon nehéz bejutni, így már több alkalommal is előfordult, hogy a fiatalok klasszikus portfóliókészítés helyett a kedvenc vállalataik meghackelésével próbálták felhívni magukra azok figyelmét. Az ilyen taktikát választók abban reménykednek, hogy a képességeikkel lenyűgözik az adott vállalat illetékeseit, így azok munkát ajánlanak nekik, de ez persze a legritkább esetben történik meg.

A kép csak illusztráció Forrás: Origo

Egy jelenleg 17 éves, ausztrál tini az elmúlt években kétszer is meghackelte emiatt az Apple-t: ismeretlen módon bejutott a számítógépes rendszerébe, majd dokumentumokat töltött le onnan. Az első betörés 2015 decemberében történt, akkor még csak 13 éves volt a fiú, majd utána 2017 elején is kutakodott a vállalat hálózatában. A második hackelés után az Apple a hatóságokhoz fordult, mire az ausztrál rendőrség azonosította az elkövetőt.

Most véget ért fiú jogi kálváriája a hackelések miatt. Az Apple nem jelentett károkat, az elkövető pedig megbánta tetteit, az ügyvédje szerint nem is értette, hogy illegális dolgokat tesz.

Az összes körülményt figyelembe véve a bíró úgy döntött, hogy nem hoz elmarasztaló ítéletet, helyette beszedett a szüleitől 500 dollár óvadékot, és 9 hónap próbaidőre bocsátotta a fiút. Ez hasonló a feltételes szabadlábra helyezéshez: ha nem tesz semmi törvénybe ütközőt a kiszabott idő alatt, akkor a szülei visszakapják a pénzüket, a bíró pedig jogerős ítélet nélkül, véglegesen lezárja az ügyet, így nem lesz priusza a tininek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!