Újabb baj van a OnePlus 7 Próval

Vágólapra másolva!
A fantomérintések után újabb kellemetlen hiba: ezúttal elektromos zajra panaszkodnak a felhasználók.
Vágólapra másolva!

A OnePlus igyekszik javítani a felmerülő hibákat, azonban úgy néz ki, hogy egyre több apró kellemetlenség jön elő a OnePlus 7 Próval kapcsolatban.

Nemrég elindultak a kamerás frissítések, miután rengetegen kritizálták a tripla hátlapi kamerarendszer képeinek minőségét. Szintén probléma, hogy egyeseknél véletlenszerű fantomérintések vannak, vagyis bár senki sem nyúl az okostelefonhoz, a kijelző véletlenszerű pontokon érintéseket regisztrál. Ezt a problémát már vizsgálja a OnePlus, de közben előjött egy újabb.

Forrás: Tom's Guide

Egyre többen panaszkodnak rá, hogy elektromos zajt hallanak a felső hangszóróból telefonálás közben. A hiba nem a szolgáltatók miatt jött elő, van, akinél ugyanis rögtön a készülékváltáskor jelentkezett. Egyeseknél pedig készenléti módban is hallani a hangot.

A problémára egyelőre nincs gyógyír, még repülőmódban is hallható a hang, ami egyébként korábbi OnePlus mobilokon is előjött, és csak szoftverfrissítéssel volt javítható. Remélhetőleg most is elegendő lesz ennyi.