A tulajdonosa ölében gyulladt ki a MacBook Pro

apple macbook pro laptop notebook
Apple MacBook Pro
Vágólapra másolva!
Látványos füstfelhő keretében távozott a túlvilágra.
Vágólapra másolva!

Az akkumulátorokat használó eszközök kifejezetten biztonságok, szerencsére rendkívül ritkák a telepek zárlatossá válásából fakadó tűzesetek. Egy White Panda nevet használó lemezlovas a héten csatlakozott a szerencsétlenül járt kevesek táborához, az ölében füstölni kezdett és kigyulladt a MacBook Pro laptopja.

Apple MacBook Pro Forrás: veeterzy / Pexels

A beszámolója szerint a laptopot épp rendeltetésszerűen használta, bedugott töltő mellett. Egyszer csak mindkét oldalán füst kezdett kiszökni, mire gyorsan letette a padlóra. Ezután sokkal sűrűbbé vált a füst, pattanásokat hallott, és rövid időre konkrétan lángok is felcsaptak, amelyek aztán maguktól kihunytak. A baleset során nem sérült meg senki, de keletkezett egy kis kár a verandán, ahova kipaterolta az eszközt.

White Panda körülbelül egy órával az incidens után visszavitte az akkor már nagyjából lehűlt laptopot a helyi Apple Store-ba, ahol berakták az eszközt egy tűzálló dobozba azzal, hogy csak 24 óra múlva tudják megkezdeni a vizsgálatát. Az ígérettel ellentétben a bolt nem hívta vissza másnap, azonban a férfi érdeklődésére kiderült, hogy a szokásosnál magasabb szinteken foglalkoznak az esettel, az Apple öt napon belül tájékoztatja a részletekről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!