6 hátsó kamerát kaphat a Sony következő mobilja

Vágólapra másolva!
Állítólag 6 hátsó kamerát épít az új Xperia okostelefonjába a Sony.
Vágólapra másolva!

Sok új csúcsmobil hátlapján van már három kamera, a közelgő Galaxy Note 10 Pro hátuljára pedig már négy kerülhet. A rekordot a Nokia 9 PureView tartja 5 hátlapi szenzorral. Nem sokáig azonban, ha hinni lehet a szó-beszédeknek.

Állítólag a Sony tovább menne – Max J. úgy tudja, hogy olyan Xperia okostelefon fejlesztésén dolgozik a cég, amelynek a hátlapjára egyenesen hat kamera kerülne.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ezeket hogyan rendeznék el, de annyi biztos, hogy az előlapra két további szenzor is jutna, tehát összesen nyolc kamerát építene be a Sony.

Forrás: Tech Advisor

A részletek egyelőre homályosak, de azért valószínű, hogy telefotós és ultraszéles szenzort is bevetne a Sony. Mostanában a ToF érzékelők is népszerűek, illetve juthat még hely monokróm szenzoroknak is a kevés fény melletti teljesítmény javítása érdekében. Az előlapra pedig ultraszéles vagy mélységérzékelős második kamera kerülhet.

A fejlesztés sajnos még a korai szakaszban tart, tehát nem tudni, hogy mikor érkezik a nagy újdonság.