Már az atomfizikusoknak is túl drága a Microsoft

LHC
A hengeres alakú CMS detektor középpontjában ütköznek az LHC nagyenergiájú részecskenyalábjai. A kölcsönhatásban születő részecskék útjuk során elektronikus jeleket hoznak létre a detektor különböző rétegeiben. Ezekből rekonstruálják a fizikusok a lejátszódó elemi folyamatokat
Vágólapra másolva!
Megpróbál teljesen alternatív szoftverekre átállni a CERN.
Vágólapra másolva!

Drága mulatság a Microsoft szoftvereinek a licencelése, nem véletlenül népszerű ötlet világszerte a vállalatok és intézmények körében a cégtől való megszabadulás, bár az oroszlánrészük még nem jutott el odáig, hogy ténylegesen megpróbálkozzon vele. A Microsoft a közeljövőben egy nagy presztízsértékű ügyfelet fog elveszíteni emiatt, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) a lehető legteljesebb mértékben be kívánja fejezni a szoftvereinek és a szolgáltatásainak a használatát.

A hengeres alakú CMS detektor középpontjában ütköznek a Nagy Hadronütköztető (LHC) nagyenergiájú részecskenyalábjai. A kölcsönhatásban születő részecskék útjuk során elektronikus jeleket hoznak létre a detektor különböző rétegeiben. Ezekből rekonstruálják a fizikusok a lejátszódó elemi folyamatokat Forrás: ELTE

A közvetlen problémát az jelenti, hogy a Microsoft nyilvánvalóan nem sajtóval és marketinggel foglalkozó illetékesei úgy döntöttek, miszerint a CERN-t mostantól nem tartják tudományos intézménynek.

Emiatt pedig az eddigi tízszeresére emelkedett a Microsoftnak kifizetendő licencdíj összege.

A CERN-t nem érte meglepetésként az átkategorizálás, már egy éve lógott a levegőben a fejlemény, így a Microsoft Alternatives (MALt) projekt keretében megkezdte a felkészülést az ingyenes és nyílt forráskódú, alternatív szoftverek bevezetésére.

A CERN első körben a levelezőt és a Skype-ot kívánja lecserélni.

A licencdíjjal kapcsolatosan probléma ellenére a MALt projekt célját csak részben jelenti a spórolás. A CERN számára fontos még, hogy minden alkalmazott ugyanazokat a szolgáltatásokat használja, a jövőben ne tudják a Microsofthoz hasonló beszállítók rákényszeríteni a szoftvereik használatára, továbbá az összes adatát és kommunikációját házon belül tarthassa.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!